Nem akármilyen körülmények közt tudatta csapattársaival eligazolását Neymar
A Barcelona ikonja, Xavi a BBC-nek mesélte el, miként jelentette be távozását Neymar csapattársainak, illetve mivel magyarázta döntését a brazil.
(Fotó: Reuters)
Xavi elmondása szerint Neymar Lionel Messi esküvőjén beszélt először csapattársainak Párizsba igazolásáról. A katalán középpályás nem igazán értette Neymar döntését, de megbékélt vele azóta.
„Visszakérdeztem, hogy miért? Azt mondta, nem boldog Barcelonában, távozni szeretne és új tapasztalatokat szerezni Európában a PSG-vel, és így is tett. Az ő döntése volt, tiszteletben kell tartanunk.” – mesélte Xavi.
A jelenleg a katari Al-Saddot erősítő klasszist természetesen a PSG BL-esélyeiről is kérdezték. „Neymar és Kylian Mbappe megszerzésésével jó esélyük van a végső győzelemre.” – vélekedett a középpályás.