A fehérorosz labdarúgás nem sok top játékost termelt ki a közelmúltban, ám Alexander Hleb neve máig jól cseng. Ő volt az a középpályás, aki a Stuttgartból került az Arsenalhoz, ahol elmondása szerint Arsene Wenger és a klub is elvarázsolta. A történet azonban egy váltással folytatódott: a Barcelona szerződtette őt, Guardiola érkeztével pedig lényegében az ő pályafutásának is befellegzett. Hlebbel a Planetfootball.com készített interjút.
Kép: The False Nine
2006-ban tagja volt annak az Arsenalnak, amely BL-döntőig jutott és nagyon közel került a végső győzelemhez is, ám a Barcelona végül legyőzte őket, így maradt számukra a szomorkodás. Mindezek ellenére azonban jól alakultak ott a dolgai Hlebnek, aki remekül érezte ott magát, mégis lelépett – máig bánja ezt a döntését.
“Nehéz számomra elmagyarázni azt, hogy miért hagytam el az Arsenalt. Nagyon boldog voltam ott. Arsene teljesen megbízott bennem, idillikus állapot volt. Aztán úgy döntöttem, távozom. Éppen vakáción voltam, amikor menedzserek és ügynökök meggyőztek arról, hogy Barcelonába kell mennem. Őszintén szólva nem igazán tudtam, mit csináltam. Egy ponton aztán rájöttem: ‘Atya ég, elhagyom az Arsenalt!’ Amikor ezt Arsene írta, már csak órák kérdése volt – úgy éreztem, belepusztulok. Nagyon nehéz volt ezt elfogadni. Wenger mindent megtett, hogy ott tartson engem. Ezt akkor küldte, amikor épp pecáztam: ‘Alex, nem hagyom hogy elmenj, szükségünk van rád!’ Sírtam, amikor ezt elolvastam.”
Hleb szerint csak nagyon kevés olyan játékos van, aki nem bánta meg, hogy elhagyta az Arsenalt és Wengert. Jó kapcsolata viszont máig megmaradt a francia trénerrel.
“Igen, Minszkben még találkoztunk is néhány hónapja, amikor az Arsenal a BATE ellen játszott a Bajnokok Ligájában. Wenger olyan nekem, mintha az apám lenne. Nagyon könnyű volt vele dolgozni, mindig érezted a támogatását.”
“Az első szezonomban Angliában összeszedtem egy sérülést az egyik válogatott meccsen. Ahogy próbáltam felépülni belőle, mondtam neki, hogy talán jobb lenne, ha addig kölcsönadna Németországba, vagy ilyesmi. Erre ő: ‘Állj le! Hiszek benned! Ne is gondolj ilyenekre, érted?!’ Őszintén? Kirepültem a szobából. Tényleg olyan érzés volt, mintha szárnyaim lettek volna.”
“Arsene tényleg érzi a játékosait. Pontosan azt mondja, amit a játékos hallani akar. Azt hiszem, csak nagyon kevés olyan ember van, aki azt mondaná, hogy nem élvezte a közös munkát vele. Mindenki úgy érezte, hogy megkaphatja az esélyt. És azt hiszem, hogy akik távoztak, végül megbánták.”
Hleb 2005-ben került Londonba a német Stuttgartból. Nem volt könnyű dolga, hiszen a legendás 2004-es bajnok csapat magasra tette a lécet a veretlen szezonnal, a keretben pedig olyanok kaptak helyet akkor, mint Henry, vagy Bergkamp. Erre odament ő, a 24 éves fehérorosz srác, aki még csak egy szót sem beszélt angolul. Nem lehetett könnyű.
“Amikor először érkeztem Londonba, az első csapat tagjai épp a nyaralásukat töltötték, mivel ők valamivel később fejezték be a szezont, mint mi Németországban. Szóval az első napjaimban az Arsenalnál többnyire fiatalokkal voltam körbevéve. Minden nagyszerű volt, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy Patrick Vieira távozik. Úgy értem, ahogy idejöttem, a legnagyobbak egyike azonnal el is megy… Aztán megérkezett az első csapat, de nem tudtam beszélgetni szinte senkivel, mert nem tudtam angolul. A játékosok nagy része csak angolul, vagy franciául tudott. Csak ketten voltak, akikkel tudtam csevegni: Jens Lehmann, aki ugyebár tudott németül, illetve Philippe Senderos, aki 6 nyelven beszélt. A klub aztán adott nekem egy nyelvtanárt, így végül megoldódott a dolog, de nagyon keményen kellett edzenem. A foci a Premier League-ben nagyon intenzív, sokkal keményebb, mint a Bundesligában. Egyérintős focit játszottunk, ahol már azelőtt döntést kell hoznod, hogy megkapnád a labdát. Idő kell, hogy hozzászokj. Szerencsére ott volt Wenger, aki tényleg hitt bennem, így 6 hónap után úgy éreztem, berendezkedtem, kész voltam a harcra.”
“Londonban főleg a fiatalabb srácokkal lógtam, mint Fabregas, Flamini, vagy Rosicky. Henry egy másik csoportban volt Bergkamppal és Pirezzel. De aztán amikor a Barcához igazoltam, Thierry és én jó barátok lettünk. Néhány hónapig együtt is éltünk! Valahogy megtudta, hogy egy hotelben lakom és azt mondta: Minek neked a hotel? Most egyedül élek, gyere át hozzám! Thierry egy fantasztikus fickó. Amikor futballról van szó, mindig sokkal komolyabb, egy kemény csávó. De a mindennapi életben nagyon kedves. “
“2007-ben, amikor elhagyta a klubot, mindenkit sokkolt. A csapat feltámadóban volt, így senki sem számított erre. De ő új kihívásokra vágyott, trófeákra és BL-győzelemre. Nem tudom, mennyire volt boldog Barcelonában, de végül mindent megnyert. Ez az igazság.”
“Most már nem igazán tartjuk a kapcsolatot, de ez az én hibám. Mindig elhagyom a telefonom, benne az összes telefonszámmal, így kicsit elhagytuk egymást. Az egyetlen az Arsenal-érából, akivel még mindig beszélek, az Cesc. Sőt, Törökországban még van Persie-vel is összefutottam. De igazából ennyi. Családos emberek vagyunk.”
Kép: Goal.com
Gyorsan leszögezte, magának köszönheti, hogy nem jöttek össze a dolgok Barcelonában. Henry-val ellentétben ő nem kezdett el spanyolul tanulni és így hamar körön kívülre került. A katalánoknál összeállt a sportág történetének egyik legerősebb középpályás-sora, eközben ő pedig a csapattársai nagy részéhez hozzá sem tudott szólni a meccsek után.
“Ez is az én hibám. Ideges voltam az akkoriban történt események miatt és nem igazán hallgattam senkire. Guardiola fiatal edző volt, nulla első csapatos tapasztalattal és valószínűleg ő még nem találta meg olyan hamar a megfelelő szavakat, mint Wenger. Neki is szüksége volt támogatásra. Emlékszem, a Numancia elleni vereséggel indítottuk a szezont. Minden játékos ment a válogatottjába, így én megkérdeztem tőle, mikorra jöjjek vissza Barcelonába. A válasza? ‘Alex, talán itt sem leszek, amikor visszatérsz.’ De aztán megtalálta a támogatást. A játékosok mögötte álltak. Különösen a spanyol srácok: Puyol, Iniesta, Xavi és a többiek.”
“Májusban a Manchester United ellen játszottunk a Bajnokok Ligája döntőjében és Guardiola kihagyott a keretből. Megsemmisültem. Emlékszem, beszéltem Henry-val és mondta: ‘Igen, megvan, de legyél erősebb.’ De még most is úgy érzem, mintha a hátamba döftek volna egy kést. Soha többé nem beszéltem Guardiolával azután. Meg tudom érteni őt, nem viselkedtem valami jól akkoriban, de ettől még iszonyatosan fájdalmas volt.”
Kép: Sportyou.com
Nem sokkal később a Barcelona szerződtette Zlatan Ibrahimovicot, aki Samuel Eto’o helyét vette át a támadósorban. Hleb akkor úgy volt, hogy a Milanba kerül, ám végül visszakerült kölcsönben Stuttgartba. Amíg a helyzet tisztázódott, volt ideje Zlatannal kapcsolatban is benyomásokat szerezni.
“Sok dologban Zlatan Henry-ra emlékeztet. Ő is mindig viccelődött, mindig magyarázott mindenkinek. Nos, talán Thierry-nek és Messinek nem. Leo nagyon fiatal volt akkoriban, de még a legnagyobb világklasszisok is összesúgtak a jelenlétében. ‘láttad, mit csinált a kis srác?’ Sokat nevettem ezen. De én nem beszéltem túl sokat vele (Messivel), hiszen ő csak spanyolul tudott, amiből nekem csak pár szó ment.”
Alexander Hleb jelenleg 36 éves és szabadon igazolható – még nem vonult vissza. A nyáron elhagyta az orosz Krylya Sovetov Samara együttesét és most is ajánlatok után kutat. A családjával Minszkben él, nem rég pedig még az egyik orosz csatorna szakértőjeként is feltűnt. Azt vallja, hogy neki most nem a pénz a fontos, csak egy izgalmas ligában szeretne játszani, de a családja nélkül nem megy sehová. Még ma is megvan benne a szenvedély a játék iránt.
“Jó ideje nem voltam már Londonban, de természetesen hiányzik az Arsenal. Nagyon jó volt felébredni minden reggel és azt csinálni, amit a legjobban szeretsz.” – zárta Hleb.
