Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Késik az átadás – sajtóhír

Néhány nap múlva kellene átadni a Diósgyőr új stadionját, ám értesülések szerint leghamarabb a tavasz második felében költözhet haza a DVTK együttese.

dvtk-1200_960px

A centit kellene vágni az átadó ünnepségig, ám a Magyar Nemzet szerint májusig is elhúzódhat a DVTK-stadion építése. A tervek ugyanis februári átadásról szóltak a majd’ 11 milliárd forintból megvalósuló beruházás kapcsán, mivel azonban nem készül el idejében a létesítmény, valószínűleg Mezőkövesden játssza első öt hazai meccsét a piros-fehér együttes. A lap ugyanakkor hiába kereste az illetékeseket, érdemi válasz nélkül maradt.

A DVTK ugyanakkor a honlapján helyszínt nem adott meg az említett bajnokikra, míg az MLSZ adatbankjában a debreceni Nagyerdei stadion lelhető fel, mint bajnoki helyszín.

Hamarosan mindenképp tisztázni kell a helyzetet, merthogy február 24-én már folytatódik az NB I. A piros-fehérek a program szerint a Ferencváros, a Honvéd, a Haladás, a Puskás AFC, a Mezőkövesd, a Paks és a Videoton ellen játszanak pályaválasztóként.

~GS~