Az angol futball 2017/18-as idényének egy fejezete a végéhez érkezett, ugyanis a Ligakupa döntője győztest avatott vasárnap este a legendás londoni Wembley-ben. A finálé két résztvevője a londoni székhelyű Arsenal és a Premier League listavezetője a Manchester City volt.
Remek iramban vette kezdetét a finálé, a manchesteriek már a 2. percben helyzetbe kerülte Sané révén, a fiatal német szélső azonban az egyik londoni védőt találta el. A manchesteriek aktívabban kezdtek és több veszélyt jelentettek az első percekben Ospina kapujára. A 8. percekben azonban a mancheseriek védelme kihagyott és kis híján ráfizetek a City védői miután Wilshere remekül ismerte fel a helyzetet és passzolt Özil elé akinek centerét Aubameyang nem tudta a hálóba jutattni, miuán Claudio Bravo óriási bravúrral hárította a gaboni próbálkozását. A kezdeti manchesteri aktivitás után kiegyenlítettebb lett a játék, de továbbra is nagy iram jellemezte a mérkőzés első negyedóráját. A 19. percben Claudio Bravo hosszú kirúgása után az Arsenal védői elaludtak és Agüero ezt kihasználva ziccerbe találta magát és Ospina felett a hálóba emelte a City vezető találatát. A 23. percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a londoni együttes, Ramsey lapos lövése elsuhant a lábak alatt, Bravo számára pedig a walesi próbálkozása könnyed falatnak bizonyult. A 26. percben Arsene Wenger kényszerű cserét volt kénytelen eszközölni, miután Monreal nem tudta folytatni a játékot és a helyére Kolasinac állt be. A találkozó 35. percében Aubameyang indulhatott meg Bravo kapujára azonban túl sokat várt a lövéssel és Kompany beérte és tisztán szerelte a gaboni gólvágót. Az első félidő hajrájában Agüero ismét megvillant, de lövését a védelem tisztázni tudta a kipattanót pedig De Bruyne az oldalhálóba vágta. Az Arsenal támadási kísérletei nem túl sok veszélyt jelentettek az első játékrészben Bravo kapujára, általában mindig hiba csúszott a gépezetbe az utolsó passzoknál.
Arsenal – Manchester City 0-3 (0-1)
Helyszín: Wembley, London Vezette: Pawson
Gólszerzők: Agüero (19.), Kompany (58.), David Silva (65.)
Sárga lapok: Bellerín (24.), Ramsey (32.), Chambers (47.) ill. Fernandinho (36.), Kompany (80.)
Kiállítás:
Arsenal: Ospina – Koscielny, Mustafi, Bellerín – Monreal (Kolasinac 26.), Xhaka, Ramsey (Iwobi 73.), Chambers (Welbeck 66.) – Özil, Wilshere – Aubameyang. Vezetőedző: Wenger
ManCity: Bravo – Walker, Otamendi, Kompany, Danilo – De Bruyne, Fernandinho (B.Silva 52.), Gündogan – Silva, Agüero (Foden 89.), Sané (Gabriel Jesus 77.). Vezetőedző: Guardiola
https://www.youtube.com/watch?v=UFr3IEdISoU
Képek: theguardian.com
Ondik Gábor