Megsérült a Bayern egyik legjobbja
Tegnap délután a Bundesliga 24. fordulójában a Bayern München a Hertha BSC-t együttesét látta vendégül. A bajorok vezetőedzőjét Jupp Heynckes-t nem csak a gólnélküli döntetlen bánthatja, hanem az is, hogy egyik legjobb játékosa megsérült.
Coman becserélése után szinte azonnal megsérült, ennek ellenére végig a pályán volt.
A találkozó, mint ismert 0-0-ra végződött, a Bayern sehogy sem tudta feltörni a „Berlini falat”. Ennek következtében a találkozó 68. percében Coman állt be a csapatba Ribéry helyére, hogy lendületet és átütőerőt hozzon a csapatba. A fiatal francia azonban pályára lépése után szinte egyből ütközött és a bal bokájára kapott egy rúgást. A támadó ugyan végigjátszotta a hátralevő 20 percet, komoly kockázatot vállalva ezzel.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Jupp Heynckes beszélt Coman állapotáról.
„A bokaizületi tokja sérült Coman-nak. Komoly problémái voltak, de a szalagjai rendben maradtak, az orvosok szerint nem komoly a sérülése. Meglátjuk hogyan alakulnak az elkövetkezendő napokban számára a dolgok.”
A Bayern München legközelebb egy hét múlva, vasárnap este fog játszani a Freiburg otthonában a Bundesliga 25. fordulójában. Kingsley Coman vélhetően ott lesz a csapattal amennyiben nem komoly a sérülése, viszont elővigyázatosságból vélhetően a kispadon fog kezdeni.
Báló Bence