Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Sikerült a brazilok visszavágása a világbajnok ellen

Ugyan mindösszesen „csak” egy felkészülési mérkőzésről volt szó, de mégis úgy harangozta be a sajtó a mai Németország – Brazília meccset, mint a 2014-es Világbajnokság elődöntőjének visszavágóját. Akkor a brazíliai tornán fölényes, 7-1-es német siker született. Lássuk, hogy miként alakult a berlini találka.

jesus002

Úgy fest a helyzet, hogy a jelek szerint Tite kapitány már megtalálta a megfelelő brazil kezdőcsapat vázát. Ugyanis a „Selecao” felállása nem sokat változott pár napot követően, az oroszok elleni siker után. Nem úgy a németeké. Joachim Löw csak a négy legalapabb emberét nevezte most is a kezdőbe (Boateng, Kimmich, Kroos, Draxler), míg a csapat többi része kicserélődött. Igaz, a spanyolok elleni (1-1) kezdőből három sztár is sérülés miatt esett ki: ter Stegen, Müller, Özil.
A változtatások, kényszerpihenők ellenére mégis a válogatott felkészülési napok egyik legizgalmasabb meccsének ígérkezett a két, összesen kilenc világbajnoki elsőséget gyűjtő együttes találkozása.

Azonban a várt izgalmak az első félidőre igencsak elmaradtak, hiába reméltük azt, hogy a himnuszok majd feltüzelik a feleket. Nagyon csúnyán „bennragadtak” az öltözőben mind a hazaiak, mind a vendégek. És bár impozáns látvány a berlini aréna, azért egy ilyen rangadón illik fejben is ott lenni a pályán. Apropó, ha már az ember egyik legfontosabb testrészénél járunk: Gabriel Jesus fejelt gólt a 38. percben, az idén csak alig-alig játszó Kevin Trapp (PSG) kapujába. Ha nem is játszottak a brazilok döntő fölényben, de az első játékrészt megérdemelten „nyerték meg”, lévén a hazaiak elég ötlettelenek voltak a vendég kapu előtt.

Sajnálatos módon a gól hatására a szünet után mégsem lett aktívabb a játék. Egy kicsit többet birtokolták a labdát a német, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani Mario Gomezék. Löw mester az utolsó félórára négyet cserélt, és az eredménnyel nem igazán törődve a csapat szerkezeti átalakításával kísérletezgetett, míg a brazilok örülhettek a nem igazán fenyegetett győzelmüknek.

A vereség természetesen nem jött jól a világbajnoki címvédő számára, ám határozottan látszott, hogy van reális esélyük a címvédésre Oroszországban. A brazilok pedig immár a nyolcadik meccsükön maradtak veretlenek sorozatban.

Németország – Brazília 0-1 (0-1)
Helyszín: Olimpiai Stadion (Berlin); Vezette: Jonas Eriksson (svéd)
Németország: Trapp – Plattenahardt, Rüdiger, Boateng, Kimmich – Kroos, Gündogan – Sané, Goretzka, Draxler – Gomez.
Brazília: Alisson – Marcelo, Miranda, Thiago Silva, Dani Alves – Paulinho, Casemiro, Fernandinho – Coutinho, Gabriel Jesus, Willian.
Gólszerzők: – ill. Gabriel Jesus (38. perc)

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=G4LlwAwf8Uw