Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia Ligakupa: zsinórban ötödször a PSG vagy 15 év után a Monaco? – előzetes

Egy remek rangadóval búcsúzik március havától a francia foci. A nap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása a Francia Ligakupa-döntője lesz, melyet a bajnokságban listavezető és a kupában címvédő és zsinórban ötödik kupagyőzelmére hajtó PSG  és a tavalyi dőntős AS Monaco játszik egymással a 21 órakor megrendezésre kerülő döntőben.

ligalupa

A döntő helyszíne – Bordeux – Stade de Bordeux: kapacitás – 42 ezer néző

Négy éve adták át a Bordeaux otthonát, a Matmut Atlantique-ot, amely 2016-ban az egyik helyszíne volt az Európa bajnokságnak. A 42 115 nézőt befogadni képes stadionban nyert 2-0-ra a magyar válogatott Ausztria ellen, amivel megalapozta a csoportbéli továbbjutását. Maga a Girondins Bordeaux 2015-ben költözött a létesítménybe.

Stade-de-Bordeaux-Stadium-1

A bordeux-i futball új szentélyének építése 2013-ban kezdődött és közel két évig tartottak a munkálatok. A stadion 2015. május 15-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az aréna építésének költsége közel 184 millió euróra rúgott.

Út a döntőig – a két finalista

Pikáns összecsapásra van kilátás a francia Ligakupa-döntőjében, miután a bajnokságban élen álló két együttes nevezetesen az AS Monaco és címvédő PSG került a fináléba. Most pedig felidézzük hogyan is került a két együttes a fináléba. A címvédő PSG a nyolcaddöntőben csatlakozott a sorozathoz és idegenben a szintén élvonalbeli újonc Strasbourg otthonában látogattak Neymarék és sikerrel vették az első akadályt címvédőként miután 4-2-es győzelmet arattak Di María, Dani Alves, Draxler góljaival valamint egy öngól is segítette a párizsi együttest a továbbjutásban. A negyeddöntőben egy újabb idegenbeli mérkőzés várt Unai Emery tanítványaira, ezúttal az Amiens otthonában aratott kétgólos győzelmet a párizsi gárda Neymar és Rabiot góljaival. A legjobb négy között a PSG a Rennes otthonában harcolta ki az újabb finálét zsinórban már ötödik alkalommal, ezzel már nyolcadik döntőjére készülhet a párizsi gárda. A Rennes ellen egyébként 3-2-es győzelmet arattak Neymarék, a 58. percben 3-0-ra is vezettek a párizsiak Meunier, Marquinho és Lo Celso góljaival, a hazaiak a véghajrában kétszer is beköszöntek izglmassá téve a véghajrát de az egyenlítés már nem sikerült.

28660920_1719609574767545_693231251128912986_n

Ötödik fináléjára készülhet a hercegségbeli AS Monaco is, akik a tavalyi fináléhoz hasonlóan megpróbálják letaszítni a trónról a párizsi együttest. Leonardo Jardim együttese szintén a nyolcaddöntőben csatlakozott a sorozat küzdelmeihez és egy kétgólos hazai győzelemmel kezdett a Monaco a szintén élvonalbeli Caen ellen Carrillo és Falcao találatával győztek a hercegségbeliek. A negyeddöntőben egy parázs mérkőzés következett a Nice otthonában. A Monaco már a harmadik percben megszerezte a vezetést Lemar góljával amire gyorsan érkezett a hazaiak válasza Pléa révén a 18. percben. A továbbjutást érő találat a 37. percben érkezett Diakhaby révén amivel bejutott a legjobb négy közé a Monaco. Az elődöntőben a tavalyi döntős hazai pályán harcolta ki a döntőbe jutást Falcao duplájával. A kolumbiai gólvágó ezzel három gólt szerzett a sorozatban és akár a gólkirályi címet is megszerezheti a fináléban amennyiben betalál a PSG kapujába is.

Egymás elleni mérleg

A két csapat összesen 48 alkalommal feszült egymásnak története során és ezeken a mérkőzéseken a Monaco volt a sikeresebb együttes, összesen 24 sikert könyvelhettek el a hercegségbeliek, míg a párizsiak csupán 9 győzelmet arattak, pontosztoszkodás 15 alkalommal született. A Ligakupában eddig történetük során csupán háromalkalommal mérkőzött meg a két együttes, és ezt a három mérkőzést a PSG nyerte meg, a tavalyi fináléban kiütéses 4-1-es győzelmet aratott a párizsi gárda. Legutóbb tavaly novemberben meccselt a két együttes akkor a Monaco hazai pályán 2-1-es vereséget

Játékosok, várható kezdők

A tavalyi fináléhoz képest történtek változások a csapatok keretét illetően. A PSG oldalán jelentős erősítéseket hajtottak végre, érkezett ugyanis a futballtörténelem legdrágább igazolása Neymar akiért 222 millió eurót fizetett a dúsgazdag párizsi egyesület. A brazil egyébként az idei döntőben sérülés miatt nem léphet pályára. A másik komoly érkező a szintén brazil Dani Alves aki ingyen érkezett a Juventus együttesétől. A tavalyi fináléhoz további változás, hogy Kylian Mbappe már nem a Monaco szerelését húzhatja magára az idei finálében, hanem a rivális PSG mezét, ugyanis kölcsönbe a PSG együttesében szerepel. Továbbá a tavalyi fináléhoz képest az idei döntőben biztosan nem láthajuk a párizsi klub színeiben futballozni a következő játékosokat: Aurier, Lucas Moura valamint Matuidi mivel távoztak időközben a PSG-től Maxwell pedig szögre akasztotta a stoplist.

A tavalyi Monaco oldalán még jelentősebb változások mentek végbe, ugyanis elképesztő játékosmozgás volt tapasztalható a bajnokságban címvédő hercegségbeli együttesnél. A távozók és érkezők listája is jelentősnek mondható bár a távozókat megfelelő minőségben nem sikerült pótolnia a vezetőségnek és ez a BL-kudarcon csúcsosodott ki. A távozók listáján olyan játékosat találhatunk mint Kylian Mbappé (PSG, kölcsönbe), Benjamin Mendy (Man.City, 57 millió), Bernando Silva (Man.City, 50 millió), Tiemoué Bakayoko (Chelsea, 40 millió), Guido Carrillo (Southampton, 22 millió), de távozott még Saint-Maximin, Germain, Dirar, Diallo is. Ami pedig az érkezőket illeti a közel 200 milliós bevételből lett volna mit elkölteni, de a Monaco vezető nem kezdtek észtelen költekezésbe csupán 123 milliót költöttek a keret megerősítésésre illetve a távozók pótlására. Az érkezők oldalán találhatjuk a Lazio szélsőjét Keita Baldét aki 30 millióért váltott, valamint a belga futball egyik legnagyobb reménységét Youri Tielemanst aki 25 millióért hagyta ott az Anderlecht együttesét. De a mai árakhoz képest remek vételnek mondható a rutinos támadó Stevan Jovetic (Inter Milano, 11 millió), Terence Kongolo (Feyenoord, 15 millió) és Pietro Pellegri (Genoa, 22 millió) valamint Rachid Ghezzal (Lyon, ingyen).

monaco

Várható kezdők:

PSG: Trapp – Berchiche, Silva, Marquinhos, Dani Alves – Rabiot, Diarra, Verratti – Draxler, Cavani, Mbappé Vezetőedző: Emery

Monaco: Subasic – Sidibe, Glik, Jemerson, Raggi – Moutinho, Fabinho – Ghezzal, Lemar, Rony Lopes – Falcao. Vezetőedző: Jardim

Francia Ligakupa
Döntő, 21:00
PSG – AS Monaco (Digi Sport 3)
Helyszín: Stade de Bordeux (Bordeux)

Grafika: Bács András

Képek forrása: ligue.fr

Ondik Gábor