Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: fordulatos és gólgazdag meccsen nyert a Lazio – videóval

A Serie A 30. fordulójában a Lazio egy érdekes meccset játszott a Beneventóval, ahol még a mérkőzés elején kiállították a kapust, majd a Benevento vezetett is, ám a rómaiak annyi gólt rúgtak, hogy végül nyolc találattal zárult a találkozó. Immobile duplázott, így megtartotta első helyét a góllövőlistán. A további mérkőzéseken a Fiorentina hozta a kötelezőt, a Genoa viszont hiába rúghatott két büntetőt is, végül csak egy döntetlennel vonulhatott le a pályáról a SPAL ellen. 

immobile-esultanza-lazio-dicembre-2017-1

Forrás: lazionews24.com

Érdekesen indult a Lazio – Benevento mérkőzés, hiszen a 7. percben azonnali pirossal állították ki a vendégek kapusát, Puggionit, aki nagyon rosszul jött ki a kapujából, és a tizenhatoson kívül kézzel ért bele a labdába. A Benevento csatára, Iemmello volt a szenvedő alanya a kiállításnak, hiszen neki kellett elhagynia a pályát. Megnyílt az út a Lazio előtt a győzelem felé, és a 19. percben meg is szerezték a vezetést. Egy kontra végén Anderson adott tökéletes labdát Immobilének, aki a kapus mellett lőtt a hálóba. Nem örülhettek azonban sokáig a gólnak, hiszen a 23. percben kiegyenlített az emberhátrányban játszó Benevento Cataldi fantasztikus szabadrúgásgóljával. A Lazio ezután többször is próbálkozott, a 35. percben Immobile be is talált, de a találatot les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 40. percben Patric Gabarron ért oda az Anderson irányából érkező beadásra, de a lövése elszállt a kapu bal oldala mellett.

A második félidőt meglepetésre a Benevento kezdte jobban, mivel az 51. percben megszerezte a vezetést. Cristiano Lombardi kerülte meg a hazaiak védőit, majd szépen visszatette a labdát az érkező Guilherme elé, aki laposan vágta a kapu közepébe a játékszert. Az emberhátrányban focizó vendégek azonban nem sokáig örülhettetek a vezetésnek, hiszem a Lazio a 60. percben egyenlíteni tudott. Egy labdavesztést követően Luis Alberto jól látta meg, hogy Felipe Caicedo érkezik a kapu elé, aki a passz után a kapu jobb alsó sarkába lőtte a labdát. A 65. percben Caicedo duplázhatott volna, amikor nem figyeltek rá a védők, és el is tudta lőni a labdát a bal alsó sarok irányába, de Alberto Brignoli briliánsan védett. A 66. percben azonban már nem hibáztak, és már vezetett is a hazai csapat. Luis Alberto tökéletesen elvégzett szöglete után van Drij fejelt könnyedén a hálóba. Két perc múlva már a negyedik találatuk érkezett, miután Ciro Immobile lecsapott a védők által elhagyott labdára, és védhetetlenül lőtt a kapuba. Már-már úgy tűnt, hogy leállt a gólgyártással a Lazio, aztán a 83. percben jött az ötödik találatuk is. Lucas Leiva kapta meg a tizenhatoson Patric Gabarron kiugratását, és a kapusnak esélyt sem adva bombázott a kapu jobb oldalába. Azonban még itt sem ért véget a mérkőzés, hiszen a 91. percben Djimsiti belépője durvára sikerült a tizenhatoson belül, amire a játékvezető büntetőt ítélt a Laziónak. Luis Alberto állt a tizenegyespont mögé, és magabiztosan értékesítette is a helyzetet, amivel megszerezte a csapata hatodik és utolsó gólját.

Lazio – Benevento: 5-2 (1-1)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma) Vezette: Gianpaolo Calvarese
Gólszerzők: Immobile (19.), Caicedo (60.), van Drij (66.),  ill. Cataldi (23.), Guilherme (51.)
Sárga lap:  – ill. Letizia (54.), Brignoli (63.), Sandro (82.), Costa (90+2.)
Kiállítás:  – ill. Puggioni (7.)

Lazio: Strakosha, Ramos Marchi, da Vrij, Bastos (Caicedo, 46.), Gabarron, Alberto, Lucas Leiva, Parolo (Milinkovic-Savic, 75.), Marusic, Anderson, Immobile (Nani, 74). Vezetőedző: Simone Inzaghi

Benevento: Puggioni, Letizia (Venuti, 65.), Djimsiti, Tosca, Costa, Cataldi, Sandro, Lombarod, Guilherme, Djuricic (Del Pintu, 73.), Iemmello (Brignoli, 10.). Vezetőedző: Roberto de Zerbi

https://www.youtube.com/watch?v=MwK0S1amolE

Fiorentina – Crotone

Nagyon hamar, a 3. percben megszerezte a vezetést a Fiorentina a Crotone ellen. Saponara lövése után a védőről lepattanó labdát Diego Simone fia, Giovanni Simeone fülelte le, majd érdekes mozdulattal a hálóba juttatta. azt A 10. percben Olivera próbált meg betalálni a tizenhatosról, de Alex Cordaz szépen védte a lövést. A Crotone is próbálkozhatott, de a hazaiak voltak fölényben. A 37. percben Saponara elé került a labda egy lapos passzt követően, majd a bal alsó sarkot célozta meg, de Cordaz ismét védeni tudott. Ezzel a helyzettel zárult az első játékrész.

A második félidőben is a Fiorentina volt fölényben. Az 55. percben Federico Chiesa kapott jó passzt a tizenhatoson belül és lőtt, de a labda messze a kapu jobb oldala mellé ment. Az 57. percben Marco Capuano megkapta a második sárga lapját, így értelemszerűen a pirosat is, ezért idő előtt mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyben futballozó Fiorentina a 62. percben megszerezte a második találatát is. Federico Chiesa érkezett jól egy beadásra a büntetőterületen belül és tökéletes lövést eresztett el, ami a jobb felső sarokba ment. A mérkőzés végéig már nem sok dolog történt, de a 90. percben szépíthetett volna a Crotone, amikor Marcello Trotta a tizenhatosról célozta meg a kapu bal oldalát, de a kapus könnyen védte a lövést. Ezzel a helyzettel zárult a mérkőzés.

Fiorentina – Crotone: 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Simeone (3.), Chiesa (62.) ill. –
Sárga lap: Cristoforo (30.), Pezzella (32.), Veretout (43.), Olivera (78.) ill. Ricci (16.),  Mandragora (18.),  Stoian (18.), Capuano (49.)
Kiállítás:  – ill. Capuano (57.)

Genoa – SPAL

Nagyon belekezdett a Genoa a SPAL ellen, és a 6. percben már büntetőhöz is jutottak, miután Alex Meret kapus lerántotta ellenfelét a tizenhatoson belül. Lapadula állt a labda mögé, ám próbálkozását a kapus kivédte. A 25. percben ismét közel kerültek a gólhoz, amikor Lapadula érkezett elsőként egy kipattanóra, majd gyorsan ellőtte a labdát a kapu közepe felé, de az egyik védő visszaért és a kapus helyett menteni tudott. A 29. percben újabb büntetőt kapott a Genoa, miután Francesco Vicari utolsó emberként buktatta Lapadulát amiért azonnali piros lapot is kapott. A tizenegyest kiharcoló játékos második alkalommal is elvállalta a lövést, most azonban nem hibázott, és megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A játékrész végéig már eseménytelen volt a mérkőzés.

A második félidőben feljavult az emberhátrányban játszó SPAL, és a 60. percben össze is jött nekik az egyenlítés. Manuel Lazzari kapott egy lapos passzt, majd a kapus mellett a bal alsó sarokba lőtte a labdát. A mérkőzés hátralévő részében kicsit agresszívvá vált a játék, és leginkább csak a sárga lapokról szólt. A 80. percben még ott volt egy esély a Genoa előtt a vezetés megszerzésére, amikor Iuri Medeiros lőtt a tizenhatosról, de lövése csak a kapu bal oldala mellé ment. Végül már egyik csapat sem szerzett gólt.

Genoa – SPAL: 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Lapadula (30. – büntetőből) ill. Lazzari (60.)
Sárga lap: Rigoni (37.), Bertolacci (64.), Lazovic (72.), Taarabt (88.) ill. Lazzari (61.), Costa (71.)
Kiállítás:  – ill. Vicari (29.)