Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Icardi duplával járult hozzá az Inter győzelméhez – videóval

A Serie A 30. fordulójában az Inter a Hellas Veronát fogadta, és minden a papírforma szerint történt. Icardi duplázott, és szorosan követi a góllövőlistán Immobilét. Az Atalanta hiába játszott fölényben, sokáig nem tudta megszerezni a vezetést, ahogy a Torino sem, de végül náluk is kinyílt a gólcsap. 

inter_verona_02_lapresse

Forrás: skysports.it

Nagyon hamar, már rögtön az 1. percben megszerezte a vezetést az Inter a Verona ellen. Perisic briliáns passzát követően Mauro Icardi lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. Egyértelműen uralta a mérkőzést a hazai csapat, esélyt sem adva a Veronának, és a 13. percben már a második góljukat szerezték. Brozovic adott tökéletes labdát Perisicnek, aki egy ügyes levétel után Nicolas kapus mellett lőtt a hálóba. A 33. percben Roberto Gagliardini érkezett jól egy beadásra az ötösön, de erőteljes fejese elsuhant a felső léc fölött. Komolyabb helyzet már nem történt az első játékrészben, ezzel az eredménnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidőben is az Inter kezdett jobban, a 48. percben Ivan Perisic mutatott be szenzációs mozdulatsort, miután átvette a labdát a kapuhoz közel, ám a védők bele tudnak lépni a próbálkozásba, és tisztázni tudnak. A 49. percben azonban már nem hibáztak, és az Inter megszerezte a harmadik gólját is a mérkőzésen. Perisic cselezte be a magát a tizenhatoson belülre, majd fantasztikus gólpasszt adott Icardinak, aki kilőtte a kapu bal alsó sarkát. Ezután a Verona egy kicsit feléledt, és elkezdett veszélyesebben játszani. Az 51. percben Rolando Aarons lőtt egy kipattanót pár centivel a kapu bal oldala mellé, az 57. percben Simone Calvano szakadt le védőjéről és került ígéretes helyzetbe, de lövése csak egy hajszállal kerülte el a jobb kapufát. A 64. percben azonban már az Inter járt közel a gólhoz, amikor Antonio Candreva egy ügyes labdaátvétel után lövéssel próbálkozhatott, de messze a kapu bal oldala mellé ment a játékszer. A 72. percben a Verona szépíthetett volna, de Fares a lövésével csak a bal kapufát találta el. Az Inter ezután nagyon közel került a negyedik góljához. A  76. percben Gagliardini célozta meg a kapu jobb oldalát, de a védők bele tudzak lépni a labdába. Két perc múlva is Gagliardini került helyzetbe, amikor egy beívelt szabadrúgás után fejese centikkel a kapu bal oldala mellett ment el. A 83. percben Candreva lőtt gondolkodás nélkül kapura, de csak a kapufát találta el, a kipattanó pedig Eder elé került, aki szintén próbálkozhatott, de Nicolas résen volt és hatalmas védést mutatott be. A 91. percben a Verona kapusa, Andrade Nicolas  Andrade Nicolas lépett oda meggondolatlanul, amiért Gianluca Rocchi piros lapot mutatott fel neki, így emberhátrányban kellett befejezniük a meccset, de ez már nem igazán befolyásolt semmit. Az Inter végül három góllal nyerte meg a mérkőzést.

Inter – Hellas Verona: 3-0 (2-0)
Helyszín: Giuseppe Meazza (Milánó) Vezette: Gianluca Rocchi
Gólszerzők: Icardi (1. 49.), Perisic (13.) ill. –
Sárga lap: Gagliardini (64.)  ill. Buechel (5.), Fares (34.), Romulo (77.)
Kiállítás:  – ill. Nicolas (90+1.)

Inter: Handanovic, D’Ambrosio (Santon, 59.), Miranda, Skriniar, Joao Cancelo, Brozovic, Gagliardini, Perisic, Rafinha (Iglesias, 75.), Candreva, Icardi (Eder, 65.). Vezetőedző: Luciano Spaletti

Hellas Verona: Nicolas, Ferrari (Bianchetto, 57.), Caracciolo, Vukovic, Souprayen, Aarons (Verde, 65.), Romulo, Buechel, Calvano, Fares, Petkovic (Cerci, 79.). Vezetőedző: Fabio Pecchia

https://www.youtube.com/watch?v=GInpG8_LMt4

Atalanta – Udinese:

Az Atalanta dominált az Udinese ellen a mérkőzésen, többet birtokolták a labdát, és többet tudtak támadni, azonban a vendégek minden helyzetet csírájában elfojtottak. A statisztikákban nagyon szépen megmutatkozott a hazaiak fölénye, ám az Atalanta ebből nem tudott hasznot húzni az Udinese kiváló védekezése miatt, ezért gól nélkül zárult a játékrész.

A második félidőben is maradt az Atalanta dominanciája, de továbbra sem tudták kihasználni ezt, hiába volt hatalmas a különbség a labdabirtoklásban a hazaiak javára. A 68. percben azonban végre sikerült megszerezniük a vezetést. A  szögletet követően Gomez emelte középre a labdát, amit Petagna fejelt a kapus mellett a hálóba. A gól után felszabadultabban játszott az Atalanta, ám a 75. percben ismét egy szöglet után szereztek gólt, amikor a védők által hátrafejelt labdát Andrea Masiello vágta a kapuba. A meccs végéig már egyik csapat sem mutatott túl nagy érdeklődést a játék iránt, így a játékvezető ezzel az eredménnyel fújta le a találkozót.

Atalanta – Udinese: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Petagna (69.), Masiello (75.) ill. –
Sárga lap: Petagna (69.) ill. Nuytinck (42.), de Paul (57.)
Kiállítás:  – ill. –

Cagliari – Torino

Bátran játszott a Cagliari a Torino ellen, több helyzetet is ki tudtak dolgozni, ám a vendégek kerültek először közel a gólhoz a 8. percben, amikor Andrea Belotti be is talált a hálóba, de a játékvezető végül les miatt érvénytelenítette a találatot. Sokáig eseménytelenül telt a meccs, aztán a 31. percben a Cagliari veszélyeztette a kaput, amikor Simone Padoin indult meg a kapus felé, majd a bal oldalt célozta meg, de végül Sirigu védett. Ezután nagyon belehúzott a Torino, és folyamatosan ostromolta a hazaiak kapuját, ám ebből gólt nem tudtak szerezni.

A második félidőben már hatékonyabban játszottak a vendégek, és a 61. percben meg is szerezték a vezetést. Andrea Belotti lövése még a kapufáról pattant vissza, a labda azonban épp Iago Falque elé került, aki laposan lőtt a háló közepébe. Nem kellett sokat várni a Torino második találatára sem, ami a 65. percben született meg. Iago Falque visszapasszát követően Adem Ljajic elé került a labda, aki a kapu bal alsó sarkába vágta a labdát. Innentől kezdve már nagyon belejött a Torino, és belekezdett a gólgyártásba is. A 79. percben érkezett a harmadik találatuk, amikor a Cagliari hibáját követően Cristian Ansaldi cselezte be magát a kapu elé, majd lövése a a bal alsó sarokba ment. Már úgy tűnt, hogy ezzel le is zárták a mérkőzést, de a 89. percben még meglőtte a Lazio a negyedik találatát is. Joel Obi kapott szép labdát Belottitól a kapu előterében, és ellőtte a labdát a kapus mellett, majd néhány perc múlva a játékvezető lefújta a mérkőzést.

Cagliari – Torino: 0-4 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Falque (61.), Ljajic (65.), Ansaldi (79.), Obi (89.)
Sárga lap:  – ill. Ansaldi (70.)
Kiállítás:  – ill. –