A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
A tavalyi nagy sikerek után idén ismét jelentkezik a jelenleg egyedülálló rendezvény, a Be Your Player. Ám most először nem Debrecen, hanem a főváros lesz a célközönség. Ez a “móka” az, ahol a manapság óriási népszerűségnek örvendő eSport világot megpróbálják összehozni a “grundfocis” társaságokkal.
Hogy mi is ez pontosan?
Az első félidőben konzolon harcolnak a felek és itt kergetik egymást és a virtuális játékszert a FIFA 18 konzol segítségével, majd a második félidőben ugyan ez csak élesben a parkettán. A két félidő eredménye összeadódik és ez adja a mérkőzés végeredményét. A bajnokság nyertesei több mint 200.000 Ft értékben részesülnek ajándékokban.
Itt nincs kibúvó, hogy csak FIFA-ban, vagy csak a pályán érzed magad otthon. Most megmutathatod, hogy mindkettőben otthonosan mozogsz.
Az első két szervezett torna sikerének köszönhetően tehát ahogy fentebb is említettük megérkezett a “BYP” Budapestre. A dátum május 5. szombat.
Örömhír, hogy a szervező csapat 2018-ban az ország több nagy városával is tervez.
Részletes tájékoztatást és további interaktív tevékenységre és naprakészen tartása a rendezvénnyel kapcsolatban itt lehetséges:
és itt:
NEVEZÉS:
http://www.beyourplayer.hu/nevezes
Az eseményről a nagyérdemű folyamatos tájékoztatást kap, valamint a torna végezetével egy részletes beszámolót is közlünk, ugyanis a www.fociclub.hu honlap a tavaszihoz hasonlóan ismét a rendezvény egyik médiapartnere.
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…