“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Még ha igazi közhely is, de valóban oroszlánbarlangnak számít a Ferencváros otthona, a hipermodern Albert Stadion. Az NB1 25. fordulójának mai első meccsén a kiesőzóna elől menekülő Mezőkövesd látogatott az Üllői útra.
OTP Bank Liga – 25. forduló
Remek hangulatú mérkőzésen találkozott egymással a Ferencváros és a Mezőkövesd. A bajnokságot vezető Fradit egyértelműen úgy küldte a pályára Thomas Doll vezetőedző, hogy csak a győzelem az elfogadható, főleg azért, mert az előző körben csökkent a fővárosiak előnye a címvédő Videoton előtt. Mindez pedig az Újpest elleni rangadón elért döntetlennek volt köszönhető. RÉSZLETEK ITT!
A tét nem nyomta agyon a hazai játékosokat, sőt, nagyjából egy órán keresztül az ő remek produkciójuk miatt örülhetett a meccsre kilátogató több mint 8 ezer néző. A 32. percben Böde Dániel szerezte meg a vezetést. A madocsai csatár-félisten azonban csak az 50. minutumig örülhetett annak, hogy kétgólosra csökkentette hátrányát Varga Roland mögött a házi góllövőlistán. Ugyanis Varga talált be ekkor. A válogatott játékos így továbbra is magabiztosan vezeti a teljes góllövőlistát, mégpedig 15 találattal.
Az utolsó félórában már kevésbé szót a szép, ötletes játékról a meccs. A hajrában a csapatkapitány Böde helyére beálló Dejan Georgijevic köszönt be a vendégek kapujába. Ugyan Knézy kommentátort meglepte a mezőkövesdi játékosok feszültsége, tetten érhető agressziója (néha csak Solymosi játékvezetőn múlott, hogy nem kerültek emberhátrányba), pedig ebben nem volt semmi meglepő. A borsodi csapat ugyanis a hét végén akár a kiesőzónába is csúszhat, ha a Haladás és/vagy a Balmazújváros hozza saját bajnokiját.
Ferencvárosi TC – Mezőkövesd 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Böde (32. perc), Varga (50.) Georgijevic (87.), ill. –
Balogh József
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…