A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) 33. fordulójának délutáni programjában öt mérkőzést is egyidőben rendeztek. A kiesés ellen küzdő gárdák közül a West Bromwich, Crystal Palace és a Huddersfield is pályára lépett.
A PL hétvégi 33. fordulójában több kiesés ellen menekülő csapat számára is sorsdöntő mérkőzés várt, az angol élvonal első húsvétkor menesztett edzője Alan Pardew nélkül lépett pályára a szombati fordulóban már a West Bromwich, amely hazai pályán játszott 1-1-es döntetlen a szintén kiesés ellen menekülő Swansea ellen. Roy Hodgson együttese a Crystal Palace a stabil középcsapatnak mondható Edie Howe által irányított Bournemouht otthonában vendégeskedett és Milivojevic góljával a második félidő elején vezettek is a sasok, majd a 65. percben Mousset góljával egyenlített a Bournemouth. A Palace a hajrában ismét betalált és a 75. percben Zaha góljával a vendégek ismét megszerezték a vezetést, de ez sem volt elég az üdvösséghez mivel a 89. percben King pontot mentett a Bournemouth számára.
Remek formába lendült Rafa Benítez együttese a Newcaslte United, akit az utóbbi napokban a Real Sociedad együtesével boronáltak össze. A spanyol mester tanítványai a Leicester otthonában győzedelmeskedtek Shelvey és Perez góljaival amire csupán Jamie Vardy tudott válaszolni a 84. percben.
Zsinórban negyedik mérkőzést sem tudta megnyerni a Watford együttese, akik ezúttal hazai pályán kaptak ki a szezon egyik pozitív meglepetését produkáló Burnley csapatától, akik ezzel a sikerrel továbbra is harcban állnak a nemzetközi kupaindulást jelentő helyezésekért.
Érdekesség, hogy a szombati délutáni programban nem született a hat találkozó között hazai győzelem, ugyanis mindegyik eredmény döntetlennel vagy vendég sikerrel zárult.
A 33. forduló szombat délutáni eredményei:
Bournemouth – Crystal Palace 2-2
Helyszín: Vitality Stadium, Bournemouth, Vezette: Moss
Gólszerzők: Mousset (65.), King (89.) ill. Milivojevic (47.), Zaha (75.)
Brighton – Huddersfield 1-1
Helyszín: Amex Stadium (Brighton) Vezette: Taylor
Gólszerzők: Lossl (29., öngól) ill. Mounie (33.)
Leicester City – Newcastle United 1-2
Helyszín: King Power Stadium, Leicester, Vezette: Attwell
Gólszerzők: Vardy (84.) ill. Shelvey (18.), Perez (75.)
Watford – Burnley 1-2
Helyszín: Vicarage Road, Watford, Vezette: Tierney
Gólszerzők: Pereyra (61.) ill. Vokes (70.), Cork (73.)
West Bromwich – Swansea 1-1
Helyszín: The Hawthorns, West Bromwich, Vezette: East
Gólszerzők: Rodgriguez (54.) ill. Abraham (75.)
Képek forrása: premierleague.com
O.G.
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…