Az AS Roma elnöke, James Pallotta egy nápolyi pizzériában tűnt fel, és ha már arra járt, egy helyi portálnak „elárulta”, a nyáron Alisson Becker kapus, illetve Radja Nainggolan is elhagyja a fővárosiakat. Csakhogy egy szavát sem gondolta komolyan!
(Fotó: calciomercato.com)
A brazil kapusról azt mondta Pallotta az AreaNapoli nevű portál érdeklődésére, hogy a Real Madridhoz szerződik 78 millió euróért, míg a belgáról azt, hogy az Interbe tart.
A kijelentések már első hallásra meghökkentőek voltak, pláne, amilyen körülmények között elhangzottak, így alighanem senkit nem ért váratlanul, hogy Pallotta azóta Twitteren már jelezte, csak poénkodott a riporterekkel. (Persze csak azután, hogy jelentős spanyol és olasz médiumok is lehozták a szavait.)
„Semmit nem gondoltam komolyan abból, amit pizzázás közben mondtam. Ez csak buta amerikai humor, amit senki nem ért” – olvasható Pallotta üzenete az AS Roma hivatalos Twitter-fiókján.
Pallotta: „There was nothing serious about anything I said whilst making pizza. Just stupid American humour that some don’t get.”
#ASRoma— AS Roma English (@ASRomaEN) 2018. június 14.
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.