Site icon Fociclub

Real: „Lopetegui már tudja, hogy ki pótolja CR-t!”

A pályafutása során a Real Madridban is megforduló Steve McManaman szerint a spanyol válogatottól érkező Julen Lopeteguinek már megvannak a konkrét elképzelései a Juventushoz távozó Cristiano Ronaldo pótlását illetően.

Steve McManaman (Kép: marca.com)

A Real Madridnál 1999 és 2003 között futballozó szélső a spanyol EFE hírügynökség megkeresésére elemezte a blancók helyzetét. „Elvesztették a világ egyik legjobb játékosát, így valaki másra lesz szükségük!” – kezdte McManaman. „Kétségtelen, hogy ott van még Bale, vagy Benzema, viszont szükségük lehet erősítésre. A Barcelona tavaly markáns előnnyel lett bajnok, ráadásul idén erősebb lesz, mint volt az elmúlt szezonban. A Real Madrid eközben elveszítette Cristianot. Hogy kivel pótolnák? Azt gondolom, hogy Lopetegui elsősorban Bale-től várja majd, hogy átvegye Ronaldo szerepét.” – Így a korábbi 37-szeres angol válogatott játékos, aki azért megjegyezte, hogy Bale-től nem feltétlenül ugyan azt kell elvárni majd a pályán, mint CR-től.

„Bale képes vezéregyéniség lenni, ugyanakkor ez egy bonyolult szituáció lehet a számára is, hiszen Cristiano szinte minden meccsen gólt lőtt, Bale viszont más típusú játékos. Dinamikusabb, energikusabb, ha nem is lő majd annyi gólt, mint Cristiano, véleményem szerint fantasztikus idénye lesz!”

Exit mobile version