Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: már ebben a kiírásban érkezhet a videóbíró

A brit The Times értesülései szerint már ebben a szezonban bevezetésre kerülhet a Bajnokok Ligájában a videóbíró-rendszer (VAR). 

Forrás: sbnation.com

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) februárban azt jelentette be, hogy a 2018/19-es idényben még nem vezetik be a videóbírót a Bajnokok Ligájába, ám a The Times szerint viszont mégis van esély arra, hogy a BL-ben is bemutatkozzon a rendszer. Az UEFA a februári, pozsonyi kongresszusán arról beszélt, hogy túl korainak tartják a videóbíró az alkalmazását, különösen a technikai hiányosságok és a megfelelő felkészülésre való törekedés miatt, ám a szövetség elnöke, Alexander Ceferin júliusban, a világbajnokság után már úgy fogalmazott, hogy a VAR meggyőzte az UEFA-t, de annak bevezetéséről még nem tudott pontos információt adni.

Jövő héten az UEFA újra összeül Monacóban, és a hírek szerint javasolni fogják a videóbíró-rendszer bevezetését a Bajnokok Ligájába. A döntést a szövetség végrehajtó bizottsága hozza meg majd a hónap végén. Ha elfogadják a javaslatot, a VAR a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében debütálhat már ebben a kiírásban.