Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bosnyák csatár a Vidiben?

Nem történt a héten eddig előrelépés a Vidi kiszemeltjeivel, így a szlovák válogatott hátvéddel Slatkával sem, pedig a focista hétfőn már Budapesten nézte a tűzijátékot. Közben a horvát sajtóban egy újabb névről lebbent fel a fátyol, mely szerint Armin Hodzic, a Dinamo Zagreb 23 éves támadója a Mol Vidi FC-ben folytathatja a pályafutását.

Fotó: AFP

A sportarena.hr információi szerint a magyar bajnok 2.2 millió eurót ajánlott a csatárért. Hodzic 2011-ben a bosnyák Zeljeznicartól (hopp, ismerős név a Fradistáknak) került 16 évesen a Liverpool utánpótlásába. Az angoloknál nem váltotta be a reményt, 2014-ben a Dinamo Zagreb szerződtette. Tehát négy éve tartozik a horvátok kötelékébe.

Az előző szezonban 31 tétmérkőzésen nyolc gólig jutott, a jelenlegi bajnokságban három bajnokin kétszer volt eredményes. A zágrábiak öt BL-selejtezőjéből csak egyen lépett pályára. A bosnyák válogatottban mostanáig ötször lépett pályára, gólt még nem szerzett.

A Vidi már biztosan bejutott az Európa-liga csoportkörébe, azonban ha Athénban sikerül 2–1-es hátrányból fordítania az AEK elleni visszavágón, úgy a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülne be. Az athéni meccsen, ha a hétvégén történne is előrelépés Hodzic átigazolásával kapcsolatban, még nem léphetne pályára.

Marko Nikolics az AEK elleni odavágó után azt mondta, hogy még három-négy focistát szeretne a keretében tudni. Az igazolások függvényében további távozók is lehetnek. Egyikük Stefan Scsepovics lehet, akitől egyes fehérvári, újpesti szurkolói körökben elterjedt hírek szerint kurtán-furcsán szabadulna meg a bajnok. Felmerült, hogy egy hármas csere jönne létre a Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia között. Mégpedig, Scsepovics kerülne a lila-fehérekhez, Nagy Dániel onnan Felcsútra, míg Knezevic a fehérváriaknál folytatná.