Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Távozott a szétszedett kapus – hivatalos

Néhány nappal ezelőtti beszámolónknak megfelelően, a Liverpool valóban – átmenetileg? – búcsút intett a Bajnokok Ligája-döntőn hatalmasat bakizó német kapusának, Loris Kariusnak…

A 25 esztendős hálóőr a következő két idényre kölcsönben a török Besiktas csapatához került, ahol a média képviselői és a szurkolók kritikáitól távol, egy teljesen másik környezetben igyekezhet feledtetni a korábbi sérelmeket, s tiszta lappal újrakezdeni pályafutását.

A Liverpool a nyári átigazolási időszak korábbi szakaszában – akkor a kapusok közti rekordösszeget jelentő – 72.5 millió euró ellenében igazolta le a brazil Alisson Beckert az AS Romától, akit napjainkban a világ legjobb hálóőrei közé sorolnak, mögötte a hatalmasakat hibázó és teljesen összetörő német érthető, hogy létszámfelettivé vált.

A Besiktas egyébiránt két forduló után vezeti a török bajnokság új idényét.