Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tuchel máris kirakta Buffont a kapuból

Ma délután a Paris Saint-Germain az Angers csapatát fogadja a francia bajnokság harmadik fordulójában. A párizsiak vezetőedzője, Thomas Tuchel a mérkőzés előtti sajótájékoztatón Gianluigi Buffon szerepéről nyilatkozott. 

Forrás: thesun.co.uk

A PSG pénteki sajtótájákoztatóján Thomas Tuchel vezetőedző bejelentette, hogy a következő két bajnoki mérkőzésen biztosan nem Gianlugi Buffon fogja védeni a csapat kapuját, de az ezeket követő találkozókról is sejtelmesen nyilatkozott.

“Az Angers és a Nimes elleni bajnokin Alphonse Areola véd, a továbbiakat majd meglátjuk.”

A német szakember szerint fontos, hogy Areola is lehetőséget kapjon, hiszen a francia kapus több hónapja nem védett tétmeccsen, és így nagyon ki fog esni a gyakorlatból. Habár a továbbiakról nem igazán nyilatkozott, Tuchel azért elmondta, hogy Buffon nem lesz elfelejtve, hiszen háromszor is kivételes teljesítményt nyújtott.

Buffon a nyáron igazolt a Juventusból a PSG-hez, és ő védett a nyári felkészülés során a Bayern München és az Arsenal ellen is, illetve ő állt a kapuban a Monaco ellen a francia Szuperkupa döntőjében és a bajnokság első két mérkőzésén is.