Tehetsége alapján sokkal nagyobb karriert futhatott volna be, akár nemzetközileg elismert, Aranylabdás sztár is lehetett volna belőle, de talán a hirtelen jött hírnév, a túlzott sztárság rossz hatással volt rá, alaposan elvitte a hév, és nem tudott igazán kiemelkedő labdarúgó lenni. Csillaga mára jócskán megkopott, viselt dolgai miatt pedig a renoméja is alaposan megtépázódott az évek alatt, Antonio Cassano azonban nem tud elszakadni a futball-pályától.
A Serie A-ban az 1999-2000-es szezonban mutatkozhatott be szülővárosa, a Bari csapatában, ahonnan 2001-ben szerződött a Romához, s – utólag már biztosan kijelenthetjük – pályafutása legsikeresebb korszakát érte el: öt év alatt több mint 50 gólt lőtt a fővárosi csapat színeiben, stabilan bekerült az olasz válogatottba, a Roma szurkolói pedig bálványként szerették őt. 2006. januárjában leigazolta őt a Real Madrid, s ki-ki döntse el, hogy melyik fél számára volt ez nagyobb baklövés, mindenesetre másfél év alatt szerzett négy gólja után nem marasztalták tovább a “Galaktikusoknál”.
Visszatért inkább Olaszországba és a Sampdoria együttesénél újra fel tudta építeni magát, három és fél szezonja közt az egyik évben a 15 találatot is elérte, majd 2011. januárjában az AC Milanhoz tette át székhelyét. Abban az évben rögtön bajnok lett a Rossoneri, a második (első teljes) szezon végén azonban a városi rivális Interhez szerződött, és a 2012-2013-as szezont 9 találattal tudta maga mögött.
A következő szezonokra a Parma csapatához került, melyre többször nagy szeretettel emlékezett vissza, imádott a “Kereszteseknél” játszani, és azóta is több alkalommal felmerült benne a lehetőség, hogy hozzájuk térjen vissza karrierje újrakezdése céljából.
Utoljára a 2015-2016-os szezonban a Sampdoriában szerepelt, 25 pályára lépés alatt viszont mindössze kétszer volt eredményes, a 2016-2017-es kiírásban pedig egyáltalán nem kapott lehetőséget, és romló fizikai és egészségügyi állapotára való tekintettel a téli átigazolási időszak alkalmával felbontották a szerződését. Cassano ezt követően nem talált csapatot magának sem 2017. januárjában, sem pedig tavaly nyáron, és azóta sem.
Illetve tavaly nyáron talált volna magának klubot, az egykori Sampos játszótárs Giampaolo Pazzini hívószavára a Hellas Veronához írt alá, ám a nyári alapozás során Cassano egy hét után meggondolta magát, és szerződése felbontását kérte a klubtól. Azóta tucatnyi kisebb élvonalbeli és másodosztályú csapatot udvarolt körbe, akikről áradozott a sajtóban, hogy mennyire szeretne náluk játszani, többek közt nevelőegyesületét, a Barit is kikosarazta, ám végül minden egyes állítólagos tárgyalás eredménytelenül ért véget, vagy csak egyszerűen sehova nem volt hajlandó leigazolni, vagy a klubok nem vették őt komolyan – ez is érthető lenne.
A hétfői napon azonban Cassano edzésre jelentkezett a harmadosztályú (Serie C) Virtus Entella együttesénél, amely még bízik abban, hogy jogi úton sikerülhet elindulnia az olasz másodosztály idei küzdelmeiben. A 36 esztendős veterán támadó jelenleg azért harcol, hogy szerződést kapjon a liguriai otthonához közeli egyesületnél, azonban nincs a legjobb fizikai kondícióban, ráadásul már két éve nem játszott tétmeccset, így pedig akármekkora sztár lehet, nem kizárt, hogy még a C-ligába sem tud beférni, de legalábbis küzdenie kell érte.
Amennyiben – egyik fél sem gondolja meg magát, és – Cassano valóban leszerződik a Virtus Entellához, a sokkal nagyobb tehetségként induló Adorján Krisztián személyében magyar csapattársa is lehet.
“Megígérhetem, hogy már benőtt a fejem lágya, és senkit nem fogok kiábrándítani. Nagyon hálás vagyok Antonio Gozzi elnök úrnak, hogy lehetőséget adott nekem. Ha szerződést kapok, akkor a Serie C-ben is játszani fogok, nem akarok csalódást okozni neki, bármit megtennék érte.”
Cassano arra a kérdésre is felelt, hogy mit gondol róla, hogy Francesco Totti az életrajzi könyvében őt nevezte a legnagyobb tehetségnek, akivel valaha együtt játszott:
“Nagyon szerettem együtt játszani vele, és igaza van, sajnos a bennem rejlő tehetség 30-40 százalékát sem tudtam kihozni magamból, nagyon sajnálom, hogy tíz évvel ezelőtt nem voltam ennyire rendben fejben, mint most, sokkal nagyobb pályát futhattam volna be. Úgy gondolom, hogy jelenleg Gonzalo Higuain és Luis Suarez a világ legjobb csatárai, a legjobb edzőnek pedig Cesare Prandellit tartom.”
