A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
A marokkói Marrákes ad otthont december 10-16-ig a harmadik footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat huszonkét fővel képviselteti magát a vb-n. Sorozatunkban decemberig ábécé sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet.
Zsuppán Péter most úgy készül a decemberi, marokkói világbajnokságra, hogy kezdetben nem is tetszett neki ez a játék − “Tíz éves korom óta fociztam versenyszerűen, a Vasasban nőttem fel, majd később az NB II-ig sikerült eljutnom. Később amatőr szinten a BLSZ-ban játszottunk, amikor csapattársaim elkezdtek footgolfozni. Ugyan már 2011-ben kipróbáltam ezt a sportágat, de két alkalom után rögtön abba is hagytam. Akkor még nem gondoltam volna, hogy mára ez tölti ki majd a gondolataimat – mesélt a tíz éve kitalált sportággal kapcsolatos kezdeti tartózkodásáról Zsupi. Akkoriban még Kisorosziban jóval hosszabb szakaszok voltak a mostaniaknál, és nem élveztem, hogy gyakorlatilag labdát püfölni járunk ki a mezőre. Az Academy pályája már rövidebb, élvezhetőbb volt és hamarosan Kisorosziban is átalakították a pályát, ami már jobban feküdt nekem. Azóta pedig sorra footgolfozhatunk újabb és újabb golf klubokban, a játékosabb pályák pedig eseménydúsabbá tették a játékot
Amint megjött a kedve, az eredmények is társultak ehhez. Az első igazi lökést az adta, amikor a később igazi klasszissá váló hollandokkal, Jim Kuipersszel és Björn Bulkkal lépést tartva harmadik helyet szerzett egy nívós európai versenyen. 2016-ban magyar bajnoki címet szerzett, klubjával, az Outsiders-szel pedig 2017-ben a téli és a nyári csapatbajnokságot is megnyerték. Eredményei alapján részt vehetett volna két évvel ezelőtt az argentínai világbajnokságon és a tavalyi franciaországi csapat Eb-n is, de az ezeken való szereplést különböző okok miatt visszamondta.
“Saját elhatározásomból nem vettem részt ezeken, de később megbántam a döntéseimet, így az idén egy percig sem hezitáltam azon, hogy részt akarok-e venni a világbajnokságon. Januárban eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én ott leszek Marokkóban. Viszont ez volt az eddigi legnehezebb kvalifikációs sorozat idehaza, a mezőny erőssége, no és az én gyengeségem miatt – tette hozzá nevetve – A 2016-os bajnoki címem után volt egy mély hullámvölgyem, a ranglistán a 17. helyről kellett az idén felkapaszkodnom, ami végül a 8. helyig sikerült is. A vb-re én már úgy tekintek, mintha olimpia lenne, ahol ugyebár a részvétel a fontos – mondja, de csak félig komolyan – Nincsenek elvárásaim magammal szemben, már annak is örülök, hogy kijutottam és részt vehetek rajta. A felnőtt kategóriában indulok, mivel a szenior indulásról többen is lemondtunk klubtársunk, Bíró Laci javára. A “bácsi” kategóriában egy kiegyensúlyozott, jó szerepléssel talán lett volna esélyem az első tízbe kerülni, de ezt remélhetőleg a három magyar induló közül legalább egy megteszi. A felnőtt mezőnyben a legjobb száz közé kerülni is szép teljesítménynek számítana.”
1. rész: Ujvári Izabella
2. rész: Dreilinger Andrea
3. rész: Albert László
4. rész: Bacskai Bence
5. rész: Balázsi Csaba
6. rész: Bíró László
7. rész: Bogár Krisztián
8. rész: Czirbus Tamás
9. rész: Flink János
10. rész: Gelencsér Gábor
11. rész: Hinora Ferenc
12. rész: Juhár Tamás
13. rész: Karakas Attila
14. rész: Lengyel Béla
15. rész: Mayer Zoltán
16. rész: Molnár Arnold
17. rész: Németh Gábor
18. rész: Papp Péter
19. rész: Podusil György
20. rész: Simonyi Gábor
21. rész: Tajtyi Róbert
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…