Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Világbajnoki ötödik a magyar válogatott!

A Svájc ellen sikerrel megvívott nyolcaddöntő után a francia válogatott jelentette a végállomást a magyar válogatottnak a marokkói Marrákesben vasárnapig tartó harmadik footgolf világbajnokságon.

Az első két egyéni versenynap felnőtt férfi eredményei alapján (országonként a négy legjobbat számítva) alakult ki a vb csapatversenyének 16-os mezőnye. A szerda délelőtt megrendezett nyolcaddöntőkben Magyarország visszavágott a svájciaknak a 2017-ben, a franciaországi csapat Eb-n elszenvedett vereségért és 4-1-es győzelemmel búcsúztattuk a helvéteket az ötórás, maratoni összecsapás végén.

A negyeddöntőben a francia csapat következett rögtön a svájci találkozó után. A lendületben lévő mieink féltávig vezettek is, ám a pihentebb, fiatalabb átlagéletkorú gallok ekkor robbantottak és kihasználták, hogy az egyéni párharcban Simonyi Gábor megsérült és nagyobb rutinjuk van az Al Maaden pályán, majd egyenlítettek és megfordították a találkozót. Végül 5-2 arányban bizonyultak jobbnak a hősiesen küzdő mieinknél.

A mieink így a 2016-os vb-hez hasonlóan most is ötödikként zárták a tornát, ami az egyre bővülő és erősödő mezőnyben kiemelkedően jó eredménynek számít. A hosszúra nyúlt szerdai program során volt olyan negyeddöntő, amit nem tudtak befejezni, ezt a pénteki szünnapon pótolják. A mieink így nem lesznek érdekeltek a szombati elődöntőkben, ám holnap komoly feladat vár rájuk.

A felnőtt férfi mezőny csütörtök este lefeleződik (Cut), ami után már csak a legjobb száz léphet pályára a vb címért vasárnap. A hölgyek és a 45 év felettiek (szenior) számára is vízválasztó lesz a holnapi nap. Mindkét kategóriában a hétfői, keddi és csütörtöki eredmények összesítés után csak a legjobb 25 marad harcban az aranyért, aminek sorsáról szintén vasárnap döntenek.

EGYÉNI EREDMÉNYEK

FÉRFI EREDMÉNYEK

SZENIOR EREDMÉNYEK

NŐI EREDMÉNYEK