A legendás magyar tréner Lionel Messivel találkozott
Beszámolók szerint a közelmúltban az egykor, hosszú éveken át Spanyolországban tevékenykedő magyar edző, Dunai Antal barcelonai látogatása alkalmával Lionel Messivel is találkozott, sőt sikerült megnevettetnie az argentin klasszist – számolt be róla a Blikk…
„Rendszeresen járok vissza Spanyolországba, van, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség tanácsadójaként delegációt viszek, van, hogy valamilyen meghívásnak teszek eleget. Néhány hete, amikor szintén a városban voltam, sikerült a lehetetlent összehoznom. Egykori játékosom, Pepe Costa a Barca stábjában dolgozik, s Messiék ügyeit intézi. Az ő közbenjárásának köszönhetően sikerült találkoznom az argentin sztárral.”
„Dedikált mezt kaptam Messitől a tréning után, s jól elbeszélgettünk. Természetesen spanyolul, mert annak idején nem voltam hajlandó az edzői fizetésemből tolmácsot fogadni, inkább autodidakta módon gyorsan elsajátítottam a nyelvet. Mondtam neki, hogy nekem ’68-ban Eusébio mögött Ezüstcipő jött össze, adhatna egyet kölcsön az ő öt Aranycipőjéből. Ezen jót nevetett.”
A 76 éves szakember 1981 és 1990 között a Xerez, a Real Betis, a CD Castellón, a Real Murcia és a Levante csapatait irányította Spanyolországban, később a magyar olimpiai válogatott élén tevékenykedett.