Wenger a „poleban” a Bayernnél?
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, Arsene Wenger is ott van a jelöltek listáján, mint esetleges jövőbeni Bayern München edző. Legfrissebb sajtóinformációk szerint pedig immáron eléggé jó pozícióban.
Ami annak (is) köszönhető, hogy egyszerűen az eddig jelöltek sorra esnek ki, így ez a lista nagyjából már nem is lista, hanem egy személy, aki Wenger.
Ralf Rangnick az RB Leipzig vezetőedzője tagadta, hogy bármi köze is lesz záros határidőn belül a Bayernhez, még a korábbi Dortmund edző, jelenleg PSG-nél dolgozó menedzser, Thomas Tuchel is elmondta, hogy nem akar távozni Párizsból. Mi több az Ajax sikerkovácsa, Erik ten Hag sem szándékozik elhagyni Hollandiát. Így tehát maradt a már fentebb taglalt helyzet/”névsor”, amin immáron „csak” a jelenleg szabadságát töltő francia legenda, Wenger szerepel.
Maga Wenger is elmondta, hogy maga az edzősködés hiányzik neki, ám egyelőre semmi konkrétumról nem tud beszámolni:
„Természetesen hiányzik. Edzősködtem szinte az egész életemben egészen eddig a periódusig. Mindenki aki edző volt ezt mondja.”
„Hiányzik az intenzitás nagyon sok dolognak, de természetesen rengeteg olyan dolog van ami nem hiányzik.”