Angol források szerint a Vörös Ördögök azonnal kihasználnák a kisebb torinói krízist.
(forrás: dailyexpress.com)
Egy hét alatt kétszer volt kénytelen idő előtt elhagyni a pályát Cristiano Ronaldo, a találgatások pedig azonnal beindultak a jövőjével kapcsolatban.
Mint az köztudott a Juventus menedzsere, Maurizio Sarri az AC Milan elleni mérkőzésen ismételten lecserélte a gyengén teljesítő portugál klasszist, aki ezúttal sem vette jó néven a pálya korai elhagyását, egyes források pedig már odáig mentek, hogy Cristiano Ronaldo játékjogáért ennek következtében már be is jelentkezett a Manchester United.
A United vezetősége úgy véli, hogy most jött el a tökéletes alkalom meggyőzni a 34 éves támadót, hogy hagyja el a torinói együttest és térjen „haza” Angliába.
Cristiano Ronaldo a tavalyi nyár folyamán érkezett az olasz bajnokhoz, játékjogáért cserébe 100 millió eurót fizettek a Real Madrid együttesének.