A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A spanyol sajtó szerint több Barcelona-játékos is úgy gondolja, hogy nem Quique Setién az ideális megoldás a vezetőedzői pozícióra.
Az As című lap a Catalunya Rádióra hivatkozva számolt be arról, hogy Barca-játékosok egy csoportja kétségeinek adott hangot Quique Setién alkalmasságával kapcsolatban. Az „El Club de le Mitjanit” című műsorban nem említettek neveket, de állítólag az utóbbi napokban olyan mondatok hangoztak el a játékosoktól, mint: „ezek a srácok (Setién és szakmai stábja) nem tudják, hogy kell kormányozni egy ekkora hajót”, illetve „ez már nem az ő szintjük”.
A rádió szerint a játékosok bizalma már a január végi, Valencia elleni vereség (0-2) után megrendült a két héttel korábban kinevezett vezetőedzőben, aki Ernesto Valverdét követte a katalánok kispadján. A helyzeten csak rontott, hogy a gránátvörös-kékek azóta kiestek a Király-kupából, csak 1-1-es döntetlent értek el a Napoli elleni BL-odavágón, a hétvégi El Clasicón elszenvedett vereséggel (0-2) pedig elveszítették az első helyet a bajnokságban.
A beszámolók alapján többen a Real Madrid elleni kudarcot is éppen az ő nyakába varrják, bár a rádióműsorban az is elhangzott, hogy az öltöző elsősorban a klub vezetőit tartja felelősnek a kialakult helyzetért. Több játékos úgy gondolja, az Atlécio elleni szuperkupa-kiesés után hozott rossz döntésekkel „lemondtak az egész szezonról”.
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!