Betelt a pohár! Távozhat a Real sztárja – sajtóhír
Hiába kapta meg az idei szezonban a lehetőséget a bizonyításra a Real Madrid szélsője, úgy látszik, hogy képtelen élni vele, és nyáron minden bizonnyal lezárulhat a többéves közös történet…
A Marca értesülései szerint a Real Madrid csapata a továbbiakban már egyáltalán nem számít Gareth Bale szolgálataira, és akár ingyen is megszabadulnának a walesi sztártól.
A patinás spanyol lap szerint a „blancók” egyik legfontosabb nyári teendője lesz az átigazolási piacon, hogy vevőt találjanak az öntörvényű szélső számára, akivel teljesen megromlott a klub viszonya. A vezetőség mindenképp meg akar szabadulni a walesi futballistától, viszont ők is tisztában vannak azzal, hogy ez nem lesz könnyű.
A 30 esztendős szélső 2013-ban közel 100 millió euró ellenében tette át székhelyét a Tottenhamtől a Realhoz, s éveken át a “királyi gárda” meghatározó tagja volt, ám a tavalyi szezon már korántsem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna, ráadásul magatartásbeli problémái miatt is nem először a mellőzés sorsára jutott. Már nyáron rendszerint cikkeztek a távozásának lehetőségéről, állítólag Kínába hívták, de Florentino Pérez klubelnök végül az utolsó pillanatban visszamondta az üzletet.
Azóta sem rendeződött Bale viszonya a klubnál, a rutinos játékos a 2019-2020-as idényben mindösszesen 12 bajnokin és kétBL-találkozón jutott szóhoz, menet közben sérülések és formahanyatlások egyaránt nehezítették a dolgát. 2020-ban mindössze három találkozón lépett pályára, de az egész szezonban is csupán 18 tétmeccsen szerepelt.
Leggyakoribb kérői közt az angol sajtó a Tottenham és a Manchester United együttesét emlegeti.