Megvan a Tottenham nyári kiszemeltje – sajtóhír
Steven Bergwijn januári leigazolását követően, idén már inkább a védelmén erősítene a Tottenham Hotspur FC.
Olasz lapértesülések szerint, a Tottenham nagy nyári szerzeménye ezúttal a Napoli védője, Kalidou Koulibaly lehet.
A Manchester United és a Manchester City által is kinézett játékost José Mourinho már a Vörös Ördögöknél eltöltött ideje alatt is kiszemelte magának, azonban a klub túl magasnak találta a játékos árát, ezért a portugál menedzsernek más védők után kellett néznie.
A 28 éves játékosnak valószínűleg tehát több kérője is lesz a nyár folyamán, azonban az olasz források arra engednek következtetni, hogy a Tottenham elnöke lehet a befutó, hiszen remek kapcsolatot ápol Koulibaly ügynökével, amely nagyban segíti majd az átigazolás létrejöttét.