Site icon Fociclub

Barca: nagy figyelmet kapnak a saját nevelések, Ansu Fati nem megy sehová

Az igazgató a Sportnak beszélt a kiemelt tehetségeikről és igyekezett kifejteni, mennyire fontosak a fiatalok a Barcelona számára.

10 éve még a világ legfelkapottabb akadémiája volt a La Masia, amely azóta sokat veszített fényéből és tehetségek egész sora hagyta el a klubot különböző okokból. Ami a lényeg, hogy az elmúlt években nem támaszkodott a fiatalokra az FC Barcelona, hanem egyértelműen kész játékosok igazolásában látták a sikerhez vezető utat. Ansu Fati, vagy Riqui Puig megjelenése viszont egy új hullám első érkezői lehetnek – erről is beszélt Xavier Vilajoana, a klub elnöke egy interjúban.

Vilajoana korábban a La Masiáért felelt, azóta viszont az akadémia mellett a B-csapat és a női szakosztály is az ő irányítása alá került – lényegében az első kereten kívül minden hozzá tartozik. Íme a főbb gondolatok, amiket megosztott az interjúban:

Exit mobile version