Azok után, hogy újabb kellemetlen eredményt ért el az Arsenal az Everton otthonában, természetesen nem maradhattak el az újabb kritikák sem az Ágyúsok felé. A legendás Alan Shearer élen járt ebben, akinek ha nem is közvetve, de reagált a gondolataira Mikel Arteta menedzser.
Amennyiben a Brighton & Hove Albion legyőzi vasárnap kora délután (13:00) a mezőny végén kullogó Sheffield United együttesét, az „ágyúsok” a tabella 16. helyére csúszhatnak vissza, csupán 4 pontra a kiesé helyektől.
A csapat menedzsere, Mikel Arteta szerint egy módon változtathatnak a helyzetükön. „Két kulcspillanatban veszítettük el ezt a találkozót. Pedig azt gondolom, jól reagáltunk a bekapott gólokra, hiszen fölényben futballoztunk, kezdeményeztünk, domináltunk a találkozón. Megvoltak a lehetőségeink, a kapufát is eltaláltuk, de újabb gólt megint nem tudtunk szerezni.” – Idézi a Sky Sports Arteta meccs utáni gondolatait.
„Nagy harcot vívunk! kikaptunk a Burnley ellen úgy, hogy nem volt az ellenfélnek a kapunkat eltaláló lövése… Most megint veszítettünk az említett pár kulcspillanat miatt… Nem könnyű úgy futballozni, hogy az ellenfél visszaáll, húzza az időt, ráadásul a saját dolgunkat tesszük nehézzé azzal, hogy mi kapjuk az első gólt.” – Folytatta Arteta.
„Talán 15 lövésünk volt, ebből kétszer találtuk el a kaput… Az az igazság, hogy fejlődnünk kell a befejezések terén. Többet kell tennünk azért, hogy megnyerhessük a meccseinket. A játékosaim nagyon akarnak, talán már túlságosan is. Folyamatosan küzdenek, természetes, hogy megviseli őket is ez a helyzet.” – Jegyezte még meg az Arsenal trénere, akivel a csapat rég nem látott mélyrepülésbe kezdett, hiszen például 1974/75 óta nem volt ilyen kevés pontja a londoniaknak 12 forduló után egy bajnoki szezon elején (akkor 12 volt a negatív csúcs – szerk.)