Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Serie A-ban maradna a Fiorentina kapós hátvédje – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtó információk szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő és újabban az edzőváltáson gondolkozó Fiorentina rendkívül tehetséges és sokra becsült hátvédje a szigetországi csapatok érdeklődése helyett továbbra is Olaszországban képzeli el a jövőjét…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja szerint az iránta érdeklődő angol csapatok helyett a Fiorentina szerb védője, Nikola Milenkovic a bajnokságban a második pozíciót birtokló AC Milan együtteséhez készül nyáron leigazolni.

A 23 éves hátvéd három évvel ezelőtt 5.1 millió euró ellenében került a Partizan Beogradtól a firenzeiekhz, akik ennek az összegnek most bizonyára legalább a tízszeresét kaphatják érte, ugyanis az általános vélekedés szerint nagyjából 50 millió euró körüli összeget fizetnének érte a kérői. Milenkovic a fiatal kora ellenére abszolút alapembere a toszkán csapatnak: a tavalyi szezonban 37, az azt megelőzőben pedig 34 mérkőzésen lépett pályára az olasz bajnokságban (Serie A), és az aktuális szezonban is van már 24 bajnoki fellépése, miközben 26 alkalommal szerepelt hazája nemzeti válogatottjában.

A tehetséges hátvéd szolgálatai iránt a teljesség igénye nélkül korábban a két milánói gigász, az Inter és az AC Milan mellett a szigetországból a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham is élénken érdeklődött az elmúlt hónapok során.