37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
A minap az Európa-bajnokság hősévé váló dán csapatkapitány hosszabb interjút adott, melyben kitért a kontinenstorna első mérkőzésének ijesztő jelenetére is…
(Photo by Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images)
A dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer lélekjelenlétével egy egész világ számára mutatott példát, amikor az Európa-bajnokságon, a Finnország elleni mérkőzésen összeeső csapattársa, Christian Eriksen segítségére sietett. Az AC Milan rutinos játékosa nem fényezi magát az eset miatt, derült ki a Corriere della Sera részére adott interjúból:
“Nem vagyok hős, csak gondolkodás nélkül tettem, amit tennem kellett, ahogy bárki más is cselekedett volna.Történelmi nap volt az minden dán honfitársunk számára, hiszen nemzeti csapatunk első mérkőzését játszotta a kontinenstornán, ráadásul hazai pályán. Aztán viszont történt, ami történt… Tiszta maradt a fejem, mint mindegyik csapattársamnak. Csapatmunka volt, amit ugyanúgy megtettünk volna, ha egy ellenféllel történik hasonló. Az egyetlen dolog, ami számít, az, hogy Christian most már jól van. Ez az egyetlen fontos dolog. Az ösztöneim vezéreltek, automatikusan cselekedtem. Ez volt az első ilyen tapasztalatom, de nagyon remélem, hogy egyben az utolsó is.”
Mint ismert, a dán-finn Eb-mérkőzésen Eriksen magatehetetlenül esett össze a pályán, és Kjaer lélekjelenlétével és gyors reagálásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Eriksen még ma is köztünk legyen.
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…