Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a 94. percben mentett pontot a Mezőkövesd

A koronavírusos játékosait nélkülöző Fehérvár továbbra is veretlen, ám ezúttal az utolsó percben hullajtott pontokat Szabics Imre csapata.

Kemény belépőket láthattunk a mérkőzés elején, rögtön látszott, hogy mindkét csapat nagyon szeretne nyerni, ezért igazán férfias játék alakult ki az első percekben. A 18. percben Drazic lőtt, de nem talált kaput, ezen kívül sokáig nem alakult ki nagy helyzet. A 36. percben aztán ziccerbe került a Mezőkövesd, de blokkolták Drazic közeli lövését. A 39. percben aztán góllá érett a kövesdiek próbálkozása, Nagy Dániel kapásból vette be Kovácsik kapuját (1-0). A 47. percben újabb hazai lehetőséget figyelhettünk, de Vutov nem tudott élni a ziccerrel. Ezután a vendégek is magukra találtak, de előbb Nikolics, majd Jallow hibázott. A 71. percben aztán egyenlített a MOL Fehérvár, Nikolic volt eredményes (1-1). A 81. percben a vezetést is megszerezte a Vidi, ekkor Heister lőtt a felsőbe (1-2). Amikor már úgy tűnt, hogy a Mezőkövesd nem tud pontot menteni, a 94. percben jött Jurina, aki a bal alsóba fejelt, így egy pontot otthon tartott Pintér Attila csapata (2-2).

Mezőkövesd – MOL Fehérvár 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Nagy Dániel (39.), Jurina (94.), ill. Nikolic (71.), Heister (81.)

A 6. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Debreceni VSC 5–0 Gyirmót

Szombat:
Honvéd 0–1 Ferencváros
Paks – MTK 3-2
Mezőkövesd – MOL Fehérvár 2-2

Vasárnap:
17:30 Puskás Akadémia – Kisvárda (Tv: M4 Sport)

Hétfő:
20:00 Újpest – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: