Érdekes szembesítésben részesítette a Sky Sports a Liverpool közkedvelt német menedzserét, Jürgen Kloppot, és a klub nagy rajongóját, Daniel Craiget. Az angol színész az új filmje, a 007: Nincs idő meghalni premierje kapcsán nyilatkozott Jamie Carraghernek.
(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)
Az ötödik, és egyben utolsó James Bond mozija kapcsán járja be a világot Daniel Craig. Az 52 esztendős színész főszereplésével készült, kasszasikernek várható film természetesen sok embert érdekel. Valószínűleg a Liverpool – Manchester City rangadó árnyékában még a „Vörösök” mestere, Jürgen Klopp sem fogja kihagyni. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott is a Sky-nak, ahogy tette azt Craig is. Mint ismert, a színész nagy rajongója nemcsak a Liverpoolnak, de a német menedzsernek is.
Craig így nyilatkozott kettejük kapcsolatáról:
„Kedvelem őt, volt szerencsém találkozni is vele párszor. Hogy képes lenne-e eljátszani James Bondot? Ő egy vezető, azt hiszem, hogy túlmutat James Bond karakterén.”
– kedveskedett, a „007-es ügynök”.
Klopp így gondolkodik azzal kapcsolatban, hogy be tudná-e tölteni a világ leghíresebb kémjének szerepét:
„Egy silány James Bond lennék! Az egész világ kikapcsolná a tévét. Volt szerencsém találkozni Daniel Craiggel párszor, és hiányozni is fog a szerepében. Örömmel nézem, őszintén hiányozni fog. Gyerekkoromban meghaltam volna, ha James Bond vagy valamilyen különleges ügynök lehetek. Aztán rájöttem, hogy nincsenek a szerep betöltéséhez illő tulajdonságaim, hiszen többek között félek a sötétben, ez pedig nyilvánvalóan nem segít.”
– humorizált, Jürgen „Bond”.