PL: a többi klub keresztbe tett a Newcastle-nek
A Premier League klubjainak vezetői rendkívüli ülést tartottak, amelynek fő célja a Newcastle új tulajdonosainak pénzügyi manővereinek megakadályozása.
Az ülésen megszavazták, hogy tilos lesz az olyan szponzori szerződés, amely kapcsolatba hozható a tulajdonosi körrel. A szabályozásra 18 klub vezetője szavazott igennel, a Newcastle nemmel, míg a Manchester City tartózkodott.
A tiltás egyelőre csupán egy hónapra szól, de a klubvezetők szeretnék, hogy a továbbiakban is érvényben legyen.
A City tartózkodása sem meglepő, hiszen a manchesteriek főszponzora, az Etihad, amelynek a tulajdonosi köre megegyezik a klubéval.
Október elején vette meg a szaúdi PIF cégcsoport a klubot, a szurkolók által már régen közutálatnak örvendő, Mike Ashley-től. Az észak-angol klub szurkolói azóta is örömmámorban úsznak, ez a szabályozás kicsit korlátozza a lehetőségeiket, de ennek ellenére továbbra is hatalmas összeg áll a klub rendelkezésére.