Zsinórban második bajnoki győzelmének köszönhetően az Újpest elmozdult a kiesőzónából, a Honvéd pedig továbbra sincs jó formában.
Mozgalmasan indult a találkozó, előbb Banainak kellett kilépnie kapujából, majd Beridze törte el a labdát a Honvéd kapuja előtt. A 15. percben Antonov szabadrúgása csattant a kapufán, a 20. minutumban Lukics próbálkozása ment fölé. A 25. percben ismét a szerb került helyzetbe, ezúttal be is talált, de már lesen volt. A 34. percben megszerezte a vezetést a Honvéd, a születésnapos Hidi talált be közelről (1-0). A 45. percben az egész meccsen igen aktív Nono kiugratását lőtte mellé Lukics, igaz ezúttal is lesen volt. A 49. percben emberhátrányba került a Honvéd, Batik ütötte meg Kutrumbiszt. A kiállítás után szép lassan átvette az irányítást az Újpest, de sokáig nem tudtak igazán nagy helyzeteket kialakítani a lila-fehérek. A 80. percben végül összejött az egyenlítés, Bjelos lőtt kapásból egy szöglet után, a gólvonal előtt helyezkedő Baráth már csak a saját kapujába tudta segíteni a labdát (1-1). A 89. percben hatalmas Honvéd-helyzetet láthattunk, Balogh kiugratása után Kerezsi lőtte Banaiba a labdát, majd a szöglet után Kutrumbisz mentett a gólvonalról, az újabb Nono-sarokrúgás pedig a kapufán csattant. A 91. percben megbosszulta az Újpest a hazaiak kihagyott helyzeteit, Szappanos először még hárított, ám egy passz után Viana közeli lövését már nem védhette (1-2). A 95. percben úgy tűnt, hogy Kerezsi tizenegyest harcolt ki a Honvédnak, ám a fiatal támadó lesen volt, így nem járt a büntető. A 97. percben Beridzét ugratta ki Mitrovics, ám Baráth remekül szerelt, de az Újpest így is elvitte a három pontot a Bozsik Stadionból.
Budapest Honvéd – Újpest 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Hidi (34.), ill. Bjelos (80.), Viana (91.)
Kiállítva: Batik (49.), ill. –
A forduló menetrendje:
Szombat:
Kisvárda – MTK 5-0
Fehérvár – Gyirmót 3-2
Budapest Honvéd – Újpest 1-2
Vasárnap:
13:30: DVSC – Paks (tv: M4 Sport)
15:45: Puskás Akadémia – ZTE (tv: M4 Sport)
18:00: Mezőkövesd – FTC (tv: M4 Sport)