Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Még mindig kérdéses, hogy valaha visszatér-e a pályára az FC Barcelona nyáron szerződtetett sztárja, Sergio Agüero. Az argentin csatár ugyanis szívritmuszavara miatt hosszú piheőre kényszerül.
(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)
A sikeres Manchester City-ben eltöltött éveket és lejár szerződését követően elfogadta a Barcelona ajánlatát, és a Camp Nou-ba igazolt Sergio Agüero. A 33 esztendős támadó sérülten érkezett, és felépülve sem sok ideje maradt a játékra. Mérkőzés közben lett rosszul, és olyan súlyos szívritmuszavart állapítottak meg nála, amely mellett nem folytatható profi sportpályafutás.
Azonban Agüero egyelőre nem szeretné bejelenteni visszavonulását, és kivárja, hogy mit mondanak a szakértők az előírt, három hónapos pihenőjét követően. „Kun” a saját Twitch csatornáján árulta el, hogy bizony még reménykedik a visszatérésben:
„Nem foglalkozom ezzel a témával, már tudod, hogy jól vagyok. Szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást, amit a közösségi oldalakon és mindenhol nyújtottak. Sokan írtak nekem.”
– dicsekedett a Barca játékosa, aki felszabadult szabadidejében sokat játszik számítógépén, és mindezt élőben is közvetíti a Twitch platformon.
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki