Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Javier Zanetti egykor védőként tett hozzá az Internazionale sikereihez, majd az elmúlt években már alelnökként szolgálja szeretett klubját. Az argentin a minap az ESPN-nek nyilatkozott egy régebbi pletykával kapcsolatban.
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Voltak évek, amikor az olasz Internél komolyan gondolták, hogy valamilyen úton-módon meggyőzik az FC Barcelonát„Messi az Interben? Erre most van a legnagyobb esély!” arról, hogy elengedjék hozzájuk Lionel Messit. Azóta már tudjuk, hogy csak a gazdaságilag megroggyant helyzet volt képes előidézni azt, hogy az aranylabda-halmozó zseni távozzon a Camp Nou-ból.
Azonban a Barcát elhagyva Messi végül nem az Interben, hanem a francia Paris Saint-Germainben kötött ki. Persze ez nem véletlen, lévén az olasz bajnoki cím ellenére mégsem engedhette meg magának a kék-fekete egyesült a szerződtetést. Saját szavaiból ítélve, Zanetti is biztosan sajnálja, hogy sosem találkozhattak az Inter és Messi érdekei:
„Örülök Leonak, nemrég találkoztam vele. Mindent megérdemel, és még annál is többet. Az igazság az, hogy amikor a járvány kitörése után fennállt a lehetőség a megszerzésére, akkor nagyon bonyolult volt a klub helyzete. Nem hiszem, hogy bárki is azt hitte volna, hogy távozni fog a Barcelonától. Ebben az értelemben a Párizsba költözése nagy meglepetés volt mindenki számára.”
– ismerte el így a tényt a klubvezető, hogy valóban érdekelte őket honfitársa leigazolása.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…