A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
Súlyos pénzbüntetést kapott a Porto és a – Benficát tegnap este legyőző – Sporting CP az UEFA-tól, sőt a pénteki döntés következtében akár három évre ki is zárhatják őket az európai kupasorozatokból.
(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)
A büntetést azért rótta ki az UEFA, mert a két klub megszegte a pénzügyi fair play szabályainak egy részét. Az indoklás szerint az érintett klubok nem tartották be „a lejárt tartozások kiegyenlítésére vonatkozó követelményeket”. A döntést az UEFA újonnan létrehozott „klubok pénzügyi ellenőrző testületének kamarája” hozta meg – áll a Magyar Távirati Iroda beszámolójában.
A portugál bajnokságban címvédő Sportingnak 250 ezer eurót, a Portónak pedig 300 ezret kell kifizetnie, a tartozásokat pedig mindkettőnek ki kell egyenlítenie 2022. január 31-ig. Ha ez a vonatkozó igazolások bemutatásával együtt nem történik meg, akkor a következő három idényben az érintett klubok nem szerepelhetnek abban az európai kupasorozatban, amelybe bejutnának a hazai bajnokságból vagy kupából.
Nem csak a két portugál egyesületet büntette az UEFA: a kazah Asztana, a román CFR, a bolgár CSZKA Szófia, a gibraltári Mons Calpe, a szintén portugál Santa Clara, valamint a Ferencvárossal egy Európa-liga-csoportban szereplő spanyol Real Betis is büntetést kapott.
Az UEFA azt is közölte, hogy a török Besiktas teljesítette az előző idényben elmaradt pénzügyi kötelezettségeit, így nem tartják vissza a mostani európai kupaszereplése során járó pénzdíjának 15 százalékát. A Besiktas ugyanakkor tavasszal egyik európai kupasorozatban sem szerepel majd, hiszen már biztosan a Bajnokok Ligája C-csoportjának utolsó helyén végez.
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…