A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legutóbbi bajnoki veresége után az általános vélekedés szerint komoly veszélybe került az RB Leipzig nyáron kinevezett vezetőedzőjenek helye a német egyesületnél…
(Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)
Fabrizio Romano beszámolója értelmében a sorozatbeli harmadik bajnoki mérkőzését elveszítő RB Leipzig kispadján komoly veszélybe került Jesse Marsch helye, akinek jövőjéről várhatóan a közeljövőben hozhatnak döntést.
A 48 éves amerikai tréner korábban 2015 és 2018 között az MLS-ben szereplő New York Red Bulls trénere volt, ezt követően került át Európába a “Red Bull-családhoz”, és az RB Leipzignél segédezőként, majd a Red Bull Salzburgnál vezetőedzőként tevékenykedett. Marsh július 1-jén Julian Nagelsmann Bayernhez való távozását követően került kinevezésre a lipcsei klub trénerének, irányításával azonban a szezon eleje óta képtelen kiegyensúlyozottan teljesíteni a csapat.
Az RB Leipzig 13 mérkőzés alatt szerzett 18 pontjával mindössze a nyolcadik helyet birtokolja a német bajnokság (Bundesliga) aktuális tabelláján.
Marsch minden sorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen irányította a csapatot, melyből mindössze nyolcat nyertek meg és kilencet veszettek el négy döntetlen mellett.
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?