Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: egy véleményes büntetővel nyert a Manchester City! – videóval

A listavezető Manchester City mérkőzésével vette kezdetét a Premier League 16. fordulójának szombati játéknapja, akik a Wolverhamptont látták vendégül.

(Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)

Nem meglepő módon hamar kialakult a játék összképe, miszerint a Wolves a saját kapuja előtt felhúzta a védelmi vonalát, a City pedig hatalmas mezőnyfölényben futballozott. Igazán nagy helyzetet viszont nem tudtak kidolgozni Guardiola tanítványai, így szinte jelentősebb esemény nélkül telt el az első 45 perc. A ráadásban viszont még szorongatottabb helyzetbe kerültek a vendégek, miután Jimenez 1 percen belül két sárgát is begyűjtött, így mehetett zuhanyozni.

A második játékrész még nyomasztóbb Manchester City fölényt hozott, és ez már nagy lehetőségek formájában is megmutatkozott. Az 55. percben például Gündogan fejese már átjutott a kapuson, de Coady a gólvonalról kifejelte a játékszert. A 66. minutumban aztán megszerezte a vezetést a City, miután egy véleményes helyzetet követően büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyeshez Sterling állt oda, és higgadtan értékesítette is, 1-0! A vezetés megszerzését követően sem lassítottak a hazaiak, és számos nagy helyzetet kialakítottak, viszont José Sá jól állta a sarat. A 92. percben a vendégek is ki tudtak alakítani egy nagy lehetőséget, de Ederson kapu fölé tudta tolni Kilman fejesét.

Manchester City – Wolverhampton 1-0 (0-0)
Helyszín: Etihad Stadion Vezette: J. Moss
Gólszerző: Sterling (66. – büntető) ill.-
Sárga lapok: Dias (40.), Rodri (43.), Cancelo (81.) ill. Jimenez (45+1.), Neves (45+3.), Dendoncker (82.)
Kiállítás: -ill. Jimenez (45+2.)

Manchester City: Ederson – Zinchenko, Laporte, Dias, Cancelo – Silva, Rodri, Gündogan (Foden 56.) – Grealish (De Bruyne 74.), Jesus, Sterling Vezetőedző: Pep Guardiola

Wolverhampton: José Sá – Kilman, Coady, Saiss – Semedo, Dendoncker (Podence 86.), Neves (Trincao 82.), Moutinho, Ait Nouri – Traoré (Hwang 67.), Jimenez Vezetőedző: Bruno Lage

 

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Brentford 2-1 Watford

Szombat:
Manchester City 1–0 Wolverhampton
16:00 Arsenal – Southampton
16:00 Chelsea – Leeds
16:00 Liverpool – Aston Villa (Tv: Digi Sport 1)
18:30 Norwich – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)

Vasárnap:
Brighton – Tottenham – Elhalasztva!
15:00 Burnley – West Ham United
15:00 Leicester – Newcastle (Tv: Spíler 1)
17:30 Crystal Palace – Everton (Tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: