Site icon Fociclub

A török élvonalban köthet ki a Leicester City középpályása – sajtóhír

A Rókáktól elvágyódik a labdarúgó, aki több játéklehetőséget szeretne kapni, mert ez évek óta nem adatik meg neki, így ő maga szívesen váltana.

(Photo by Mark Fletcher/MI News/NurPhoto via Getty Images)

Angol sajtóinformációk szerint a Leicester City és a Galatasaray között már folynak a tárgyalások Nampalys Mendy kölcsönvételéről, amely végleges megvásárlási opciót is tartalmazni fog. A 29 éves védekező szellemű középpályás sokat bajlódik ágyéki izomsérüléssel, ezért mindössze egyetlen tétmérkőzésen kapott lehetőséget idén a Rókáknál, ennek következtében érthető a kevés játékperc, és az is, hogy távozni szeretne.

Mendy 2016-ban érkezett az OGC Nice csapatától a Leicester Cityhez 15,5 millió euróért, azonban az Angliában eltöltött közel öt és fél idénye alatt mindössze 80 találkozón léphetett pályára, de ebből egyszer egy évet eltöltött előző együttesénél kölcsönben.

Exit mobile version