Serie A: Petagna gólja döntött a Napoli szűk győzelméről – videóval
Petagna gólja döntött a Napoli – Sampdoria összecsapásán, a Serie A 21. fordulójában.
(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)
Két botlás után javíthatott a Napoli hazai pályán, hiszen míg Spaletti csapata a Juventus ellen csak döntetlenre volt képes az előző fordulóban, addig a két fordulóval ezelőtti mérkőzésen 3 pontot hagyott a Spezia elleni összecsapáson, így különösen fontos volt a nápolyiak számára a vasárnapi győzelem.
A hazaiak ennek fényében kezdtek be, először Juan Jesus talált a kapuba, amelyet a játékvezető érvénytelennek nyilvánított, majd ezt követően Petagna ünnepelhetett immár szabályos gólt, így megszerezve a Napoli vezető találatát az első félidőben.
A második játékrész már kevésbé eseménydúsan zajlott, amelyet csak 1-2 fantáziátlan gólszerzési kísérlet tudott feldobni, azonban a Sampdoria nem tudott egyenlíteni, így a Napoli ideiglenesen felugrott a tabella harmadik fokára az AC Milan és az Inter nyomában.
Napoli – Sampdoria 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Petagna (43.) ill.
Kiállítás: – ill. –