Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
A 4. fordulóból elhalasztott meccsen debütált a Ferencváros kispadján Sztanyiszlav Csercseszov, illetve a kezdőben kapott helyet a téli szerzemény, a nigériai támadó, Fortune Bassey. Egyikünk nem sem lehetett sok öröme, mivel a Fradi kikapott, ráadásul korán emberhátrányba kerültek, ezért az orosz mester Bassey-t áldozta be.
A Puskás Akadémia kezdte jobban a találkozót, azonban a hazai csapat csak szabadrúgásból veszélyeztetett. Eközben a ferencvárosi Muhamed Besic egy kőkemény szerelés után megúszott egy piros lapot, a videózás után sem láttak szabálytalanságot. Pár perccel később a bosnyák játékos sárga lapot, majd a 24. percben a második lapját is megkapta.
Az emberhátrány után sem sokban változott a játékképe. Sőt a félidő utolsó pár percében a Fradinál volt többet a labda, azonban a félidő utolsó jelenetei a Puskásé volt. Először még Dibusz hatalmas bravúrral védte van Nieff lövését, de a védés utáni szögletből, már betalált a hazai csapat. A van Nieff által belőtt labdára Nunes érkezett üresen és fejelt a kapuba.
A második félidő elején bekezdett a hazai csapat, azonban gólt nem sikerült szerezniük. Ezután a Ferencváros átvette az irányítást, azonban a lefújásig alig-alig tudtak helyzetbe kerülni, így pedig a Puskás otthon tartotta a három pontot, így megerősített helyét a dobogón.
Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Nunes (45.+4) ill. –
Sárga lapok: Gera (88.), Szolnoki (89.), Slagveer (90.+2) ill. Besic (15.), Civic (90.+2)
Kiállítva: – ill. Besic (24.)
Puskás: Markek – Mezghrani, Nunes, Spandler, Szolnoki – Slagveer, van Nieff, Favorov (Skribek 84.), Komáromi (Gera 76.) – Corbu (Urblik 76.), Kozák
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
FTC: Dibusz – Botka (Wingo 71.), Blazic, Dvali, Civic – Besic, Loncar (Boli 57.) – Zubkov (Mak 71.), Tokmac, Uzuni – Bassey (Vécsei 28.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..