Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Már Barcelonában van az Arsenalnál kegyvesztett csatár, Pierre-Emerick Aubameyang, aki a katalánokhoz igazolhat kölcsönben. Az erről készült videót Gerard Romero osztotta meg a közösségi médiában, aki decemberben Ferran Torres klubváltását is az elsők között jelezte a spanyol sajtóban.
(Photo by Alex Livesey/Getty Images)
Hétvégén már arról szóltak a hírek, hogy a gaboni támadó Spanyolországba szerződik nyárig, ma már a hivatalos bejelentés is megtörténhet. A 32 éves csatárnak az előző év végén megromlott a viszonya Mikel Arteta vezetőedzővel, aki fegyelmi vétség miatt a csapatkapitányi karszalagtól is megfosztotta. A londoniaknál december eleje óta keretbe sem került támadó ezzel a kölcsönnel adhat új lendületet a pályafutásának.
Aubameyang 2005-ben igazolt Európába, három évvel később pedig már az AC Milan kötelékébe tartozott, igaz nem kapott lehetőséget az első csapatban, kölcsönben szerepelt a Dijonban, a Lille-ben, a Monacóban és a Saint-Étiennében is. Utóbbi végül 2012 januárjában megvásárolta a Milantól. A zöld-fehéreknél másfél szezont töltött, utána leigazolta a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund.
A sárga-feketéknél töltötte legszebb éveit Aubameyang, 213 mérkőzésen 141 gólt szerzett, a 2016-2017-es idényben ő lett a bajnokság gólkirálya 31 találatot szerezve. 2018 telén 65 millió euróért igazolt az Arsenalba. 163-szor ölthette magára az „ágyúsok” mezét és 92 gól mellett 21 asszisztot ért el. 2009-ben mutatkozott be hazája, Gabon válogatottjában, ahol 72 meccsen 30-szor volt eredményes.
💣💣💣 LA BOMBA DEL DÍA en @JijantesFC 💣💣💣
La llegada de @Auba al PRAT
#mercato pic.twitter.com/6PecvqkYzc
— Gerard Romero (@gerardromero) January 31, 2022
FC Barcelona – téli átigazolások
Érkezők: Ferran Torres (Manchester City – 55 millió), Dani Alves (klub nélkül – ingyen), Adama Traoré (Wolverhampton – kölcsön, opciós vételi joggal)
Távozók: Sergio Agüero (visszavonult), Philippe Coutinho (Aston Villa – kölcsön), Álex Collado (Granada – kölcsön), Yusuf Demir (Rapid Wien – kölcsönből vissza)
Arsenal – téli átigazolások
Érkezők: –
Távozók: Sead Kolasinac (Marseille – ingyen), Calum Chambers (Aston Villa – ingyen), Ainsley Maitland-Niles (AS Roma – kölcsön), Pablo Marí (Udinese – kölcsön)
További átigazolási hírekért kövesse folyamatosan frissülő cikkünket!
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki