Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Aubameyang visszatért Londonba, mégse lesz a Barcelona játékosa – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint hiába volt már Barcelonában Pierre-Emerick Aubameyang, vissza kell térnie az Arsenalhoz, mert az üzletet mégsem sikerült nyélbe ütniük. 

(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

Az angol The Athletic információi szerint Pierre-Emerick Aubameyang mégsem igazol kölcsönbe a Barcelonához, mivel a katalán gárda és az Arsenal nem tudtak megegyezni abban, hogy ki állja a támadó fizetését a kölcsönszerződése alatt. 

Az átigazolási hírekben mindig jól értesült Fabrizio Romano úgy tudja, hogy az is közrejátszik az üzlet meghiúsulásában, hogy Osumane Dembélé nem akar távozni, különösen nem az Arsenalba, ami az átigazolás része lett volna.

Habár korábban a szaúd-arábiai al-Hilal csapata is érdeklődött Aubameyangért, a játékos úgy döntött, hogy elutasítja az ajánlatot, mert nem szeretné elhagyni Európát. A Barcelona ezért éppen kapóra jött a támadónak, hiszen a katalánok vezetőedzője, Xavi új csatárt keres, így állandó játéklehetőséghez is juthatott volna.

Aubameyang ma már el is utazott Barcelonába, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, azonban most vissza kell térnie Londonba. Angol sajtóhírek szerint viszont a támadó nem kapott engedélyt arra az Arsenaltól, hogy a katalán fővárosba utazzon, szóval most egy “családi kirándulás” sztorijával próbálják eltusolni a történteket.