Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Olasz sajtóértesülések szerint a Tottenham és Newcastle együttese is bejelentkezett Yannick Carrasco játékjogáért.
(Photo by Rubén de la Fuente Pérez/NurPhoto via Getty Images)
Újabb izgalmas név bukkant fel az angol klubok bevásárlási listáján, hiszen ezúttal az Atletico Madrid reneszánszát élő támadója, Yannick Carrasco a kiszemelt, akinek a kivásárlási ára akár komoly gondot is okozhat a Matracosok számára.
Olasz beszámolók szerint ugyanis a játékost a Newcastle és a Tottenham is kiszemelte a Deadline Day folyamán, és a két klub akár Carrasco 60 millió eurós kivásárlási árát is kifizetné az átigazolási szezon utolsó óráiban.
A 28 éves belga szélső az idei szezonban 29 mérkőzésen 2 góllal és 6 gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, így Diego Simeone igencsak nem örülne, amennyiben ilyen váratlanul távozna az egyik legmegbízhatóbb vízhordója.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…