Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
Roppant érdekes cikket jelentetett meg ma reggel a katalán Sport napilap. Az online kiadás közszemlére tette Lluís Miguelsanz írását, aki arról értekezik, hogy a Real Madrid a futball történetének legkomolyabb átigazolási időszakára készül. De talán az FC Barcelona sem lesz tétlen…
Akár azt is írhattuk volna a címbe, hogy háború készül a Real Madrid és az FC Barcelona Erling Braut Haaland kegyeiért. A korábbi információk szerint Kylian Mbappéról már lecsúsztak a katalánok, lévén a világbajnok francia elsősorban a „Királyiak” szurkolójának számít. Haaland azonban már más tészta, lévén édesapja, illetve még a menedzsere, Mino Raiola is inkább a Barca érdeklődésével volt elfoglalva.
Miguelsanz mégis arról értekezik, hogy Florentino Pérez eltökélt szándéka a két csillag együttes nyári megszerzése. Az újságíró szerint a Real elnöke a Bernabeu Stadion felújítása után már a pályán mutatná meg, hogy nincsenek korlátai a madridi kirakatklubnak. Elvileg anyagi akadályok nem nehezítik a „Blancok” életét, így „csak” rajtuk áll, hogy mivel próbálják meggyőzni Mbappét és Haalandot.
A Sport szerzője mellesleg csak egy fájdalmas bökkenőt említ a két célpont megszerzését illetően. Pontosabban, ha mindketten érkeznek, egy valaki nehéz helyzetbe kerülhet. Ő pedig nem más, mint a klublegendává avanzsált Karim Benzema, aki szinte egymaga cipeli a hátán a Real Madrid támadójátékát, mióta Cristiano Ronaldo lelépett 2018-ban. Sőt, a lassan 35 éves francia csatár mintha még fejlődne is a karrierje alkonyához közeledve.
Ami biztos: Mbappé Paris Saint-Germainnél lévő szerződése idén nyáron lejár, azonban a norvég Haalandot még 2024-ig köti megállapodása a Borussia Dortmundhoz.
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…