A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Olaszország vezető átigazolási forrásai kész tényként számoltak be róla, hogy az egykori válogatott támadó több év távollét után hazatér az olasz bajnokságba (Serie A)…
(Photo by Francois Nel/Getty Images)
Többek közt Fabrizio Romano is beszámolt róla, hogy a jó ideje szabadon igazolható Sebastian Giovinco mindenben megállapodott a gyengén muzsikáló Sampdoria csapatával, és hamarosan be fogják jelenteni, hogy az évad hátralévő részére szerződést köt velük.
A 35 éves támadó egészen 2015-ig nevelőcsapatát, a Juventust erősítette, menet közben kölcsönben megfordult az iránta később is érdeklődő Parma soraiban, majd 2015-ben távozott a Toronto FC gárdájához. Az “Atomhangya” négy szezon alatt 68 gólt szórt a tengerentúli profi ligában, aztán három szezont töltött szaúdi Al-Hilal alkalmazásában, ahol azonban a hírek szerint nem érezte tökéletesen magát, és váltásra vágyott, ezért az elmúlt év végén felbontotta velük a szerződését.
Giovinco fénykorában 23-szor húzhatta magára a címeres mezt, azonban az MLS-be igazolása óta egyszer sem hívták meg őt a válogatottba, ami jó ideig megosztotta az olasz közvéleményt, de immár úgy tűnik, hogy egyre kevesebb esélye van az Azzurri mezének viselésére, talán még akkor is hogy ha most valóban hazatér.
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen