Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: nagyszerű gólokat szerezve jutott tovább a Fehérvár

A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének harmadik meccsén a MOL Fehérvár látogatott Szegedre.

Esélyeshez méltón kezdte az összecsapást a Fehérvár, Nego és Petrjak remek góljaival már negyed óra után kétgólos előnyre tettek szert a vendégek (0-2). Ezután igyekezett szépíteni a Szeged, ám nehezen tudták a hazaiak feltörni a magasabb osztályú ellenfelük védelmét. Az 53. percben el is dőltek a lényegi kérdések, Kővári vette be a saját kapuját (0-3). Ezután mindkét vezetőedző cserékkel nyúlt bele a meccsbe, ami érthető, hiszen sűrű a csapatok menetrendje. Ennek következtében kissé leült a meccs, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A hajrára megélénkült a találkozó, a Szeged egy szabadrúgás után veszélyeztetett, de újabb gól már nem született, így magabiztosan jutott tovább a Vidi.

Szeged (II.) – MOL Fehérvár 0-3 (0-2)
Gólszerzők: ill. Nego (14.), Petrjak (16.), Kővári (53. – öngól)

MOL Magyar Kupa, a nyolcaddöntők eddigi eredményei és további programja

Szombat:
Cegléd (III.) – Kazincbarcika (III.) 0-1

Kedd:
Újpest – Kisvárda 2-1
Szeged (II.) – MOL Fehérvár 0-3

Szerda:
13:00 Nagykanizsa (III.) – Győri ETO (II.)
17:00 Csákvár (II.) – Paks
17:00 Békéscsaba (II.) – Gyirmót
17:15 Kecskemét (II.) – Budapest Honvéd (tv: M4 Sport)
20:00 Vasas (II.) – Ferencváros (tv: M4 Sport)