A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Mint ismert, az Everton kedd este fájdalmas vereségbe szalad bele az új menedzser, Frank Lampard bajnoki debütálásán.
(Photo by Alex Livesey/Getty Images)
Azok után, hogy az FA-kupában remekül sikerült Lampard első meccse az Everton kispadján, nagy reményeket fűztek a szurkolók a kiesés ellen eurómilliókkal is menekülő “szarkák” elleni meccshez. A vereség után a korábbi legendás középpályás, mint mondta, átérzi a drukkerek csalódottságát, ő maga is fájdalmas vereségről beszélt a lefújást követően.
“Sajnos nincs varázspálcám, hogy kijavítsak mindent! Nagyon rövid ideje dolgozunk együtt a csapattal, mégis gyors változásra lenne szükségünk, hiszen eredmények kellenek! A Premier League egy kegyetlen bajnokság, soha nem volt és nem is lesz könnyű menet egy csapat számára sem!” – idézi Lampard meccs utáni gondolatait a BT Sport.
“Az az igazság, hogy az önbizalom és a hit terén sem állunk valami jól. Egy dolgot tehetünk, keményen dolgozunk tovább, és csak előrefelé tekintünk. Tudjuk hova akarunk eljutni, hogyan akarunk szerepelni, tennünk kell ezért! Az első és legfontosabb, hogy az önbizalmunkon javítani tudjunk! Vannak új játékosaink is, nekik is időt kell adnunk!” – summázta Lampard, aki a hétvégén a Leeds United ellen hazai pályán javíthat csapatával.
A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”